Történelmet írt Áder János

Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder Jánost a Bákó megyei Lészpedre látogatott pénteken, ahol a moldvai magyar oktatási program egyik új helyszínén csángó hagyományőrzők énekes, táncos, mesemondó műsorral fogadták.

Az államfőt köszöntő Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke elmondta: a moldvai csángók négyszáz éve várják, hogy magyar király vagy államfő látogasson el közösségükbe. Ez most történt meg először. A közösségi vezető szerint ez a látogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a megcsappant számú csángómagyar közösség megmaradjon.

Márton Attila, a moldvai magyar oktatási program vezetője 300 lészpedi magyar állampolgár nevében is köszöntötte az államfőt és feleségét, akiknek érkezésekor olyan hagyományos „kendezőt” tettek a nyakába, amilyent a csángó esküvők kitüntetett vendégei szoktak kapni.

Áder János felszólalásában elmondta: 28 éve van a politikában, de ekkora bókot még nem kapott. Hozzátette, nem tud olyan helyről, ahol négyszáz év óta az első lett volna.

DMOHA20180518009

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita nyakába „kendezőt” adnak a Bákó megyei Lészpeden 2018. május 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

z elnök az egykor Lészpeden tanító Kallós Zoltán néprajzkutatótól olvasott fel egy idézetet: „Miközben sok nép tűnt el a Kárpát-medencében, mi csodával határos módon megmaradtunk magyarnak. Ez a kultúra tartott meg minket ezer évig. Mindannyiunk kötelessége az őseinktől átörököl hagyományokat éltetni és továbbadni a következő nemzedéknek. Ezt a munkát csak hittel, odaadással és önzetlenül lehet végezni. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk, és magyarul táncolunk”. Az államfő egy Kányádi Sándortól vett idézettel nyomatékosította a magyar nyelv megőrzésének a fontosságát.

Hírdetés

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elmondta: a magyar kormány óvodafejlesztési programja Moldvába is eljutott. Első lépésben Lészpeden, Pusztinában, és Magyarfaluban épül magyar óvoda, és ezek után további három helyszínen készülnek óvodaépítésre.

A lészpedi óvoda számára megvásárolt telken felállított színpadon Mátyás Mónika, Vaszi Levente népdalénekesek, a lészpedi Serketánc csoport, a magyarfalusi Táláz Iulian mesemondó valamint a Külsőrekecsini és Dumbavéni hagyományőrző tánccsoport szórakoztatta a vendégeket.

Amint a színpadon elhangzott, 30-40-ezerre becsülik azoknak a moldvai római katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.

A moldvai magyar oktatási program keretében 28 moldvai településen mintegy 2100 gyermek tanulja az iskolában és délutáni foglalkozásokon a magyar nyelvet és irodalmat.

DMOHA20180518005

Áder János köztársasági elnök beszédet mond a a Bákó megyei Lészpeden, ahol ünnepséget rendeztek az államfő és felesége, Herczegh Anita látogatása alkalmából 2018. május 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

DMOHA20180518017

Táncosok Áder János köztársasági elnök (első sor j4) és felesége, Herczegh Anita (j5) látogatása alkalmából rendezett ünnepségen a Bákó megyei Lészpeden 2018. május 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »