Törölne bizonyos szavakat a szóhasználatból az Európai Parlament

Törölné az uniós fordítók szóhasználatából a nőkre és a férfiakra utaló szavakat az Európai Parlament. A testület decemberi iránymutatása szerint a tolmácsoknak semleges szavakat kell használniuk a plenáris üléseken – hangzott el az M1 Unió28 című műsorában.

Kiiktatnák a beszédből többek között a „mankind”, emberiség szót. Helyette a „humanity” lenne a használatos, ami szintén azt jelenti, de nem utal a nemiségre. Kerülnék a tűzoltó „fireman” változatát is, helyette a „firefighter”-t várják el, ami inkább tűzzel harcolót jelent. De a „stewardess”, vagyis légiutas-kísérő kifejezést is, amiért az a nőnemre utal. Helyette a „flight attendant” utaskísérő lenne a kívánatos.

A szakértők szerint ezek az uniós törekvések felszámolják szólásszabadságot.

Ami jelenleg Brüsszelben történik, egy következő lépése a politikai korrektségnek, a politikailag korrekt beszédnek, hiszen bizonyos szavakat ki akarnak tiltani – mondta Pócza István. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint ez az intézkedés arról szól, hogy csak egyetlen térfélen belül alakuljon az európai közbeszéd.

Mint mondta, a veszélyes kockázat ebben az, hogy így az európai szólásszabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát számolják fel.

Szigorúan büntetnek némely szó használatáért

Svédországban még szigorúbban veszik a szóhasználatot. Aki ugyanis betegségnek nevezi a transzszexualitást, vagy csak azt sugallja, akár börtönbe is kerülhet. Január 1-jétől ezeket az eseteket is olyan szigorúan szankcionálják, mintha valakit a bőrszíne vagy a vallása miatt támadnának.

Az a törekvés – egyes szakértők szerint – már régóta jelen van, hogy csak semleges nyelvezetet használjanak az uniós állampolgárok.

Hírdetés

Deák Dániel szerint az Európai Unióban már hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy a politikailag korrekt beszédmódot kialakítsák, majd egy olyan nyelvezetet hozzanak létre Európa-szerte, amelyben csupán politikailag korrekt kifejezéseket lehet használni.

A Figyelő főmunkatársa kifejtette: ezzel szembeszállt a magyar kormány, és számos más, hozzánk hasonlóan gondolkodó kormány és ország, hiszen ahogy azt a bevándorlás kapcsán is láthattuk, rögtön politikai karanténba akarták zárni azt, aki a bevándorlás rossz, káros hatásairól beszélt.

A szólásszabadság éllovasa Magyarország

Egy francia felmérés szerint Magyarország előkelő helyen szerepel az országok között a szólásszabadság kérdésében. A vizsgálatból az derült ki, hogy az Egyesült Államok, Dánia és Nagy-Britannia után Magyarország következik, vagyis negyedik az országok között. Olyan államokat előzött meg hazánk, mint például Olaszország vagy Franciaország. Utóbbi lett az utolsó a rangsorban, rosszabb értékelést kapott, mint Oroszország.

Bertha László szerint a bevándorlásbarát brüsszeli politikusok veszélyben érzik a pozíciójukat, ezért megpróbálják visszaszorítani a jobboldali erőket. A Századvég elemzője elmondta, emögött a politikai korrektség mögött egyfajta hatalmi szándék is húzódik, hiszen így meg tudják zabolázni az ellenfeleket.

Fenyegetik a bevándorlást ellenző politikusokat?

A szakértő szerint napjainkra addig fajult a helyzet, hogy már az erőszakra is fel kell készülniük azoknak, akik felvállalják a migrációt elutasító véleményüket. Ez nemcsak Németországban jellemző, hanem például Hollandiában is, ahol a bevándorlásellenes párt vezetőjét már biztonsági őrök védik – fejtette ki Deák Dániel.

Mint mondta, egy átalakulás szemtanúi vagyunk, amelyben az erőszak sem elhanyagolható. Úgy tűnik, a balliberális politikai erők az erőszaktól és az agresszivitástól sem riadnak vissza.

A The American Conservative lap megjegyzi: bár a szólásszabadság németországi helyzetét nem vizsgálta a francia intézet, Berlin a kritériumok alapján valószínűleg az utolsók között végzett volna.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »