Török újságírók vs. Erdogan 1:0

Az alkotmánybíróság döntése értelmében a két, súlyos vádakkal letartóztatott török riporter jogai súlyosan sérültek fogva tartásukkal, ezért a testület úgy határozott, hogy azonnali hatállyal helyezte a kormánykritikus lap két újságíróját.

November óta tartották vizsgálati fogságban őket, miután tavaly májusban, egy tényfeltáró cikkben azt állították, hogy Törökország 2014-ben fegyvert szállított szíriai szélsőségeseknek.

Olyan elnöke van ennek az országnak, aki nem tud veszíteni. Több mint gyomorforgató az, ami történt. Válságba taszítja az országot az ilyen viselkedés. Világosan kijelentette, hogy nem ért egyet az Alkotmánybíróság döntésével, hogy nem ismeri el azt. Ilyenre eddig még nem volt példa a köztársaság történetében – mondta az újság főszerkesztője, Can Dundar.

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap jelentette ki, hogy bár el kell fogadnia, egyetérteni nem köteles a döntéssel. Ahogy fogalmazott, a szóban forgó lap aláássa Törökország nemzetközi tekintélyét.

A két újságíró márciusban áll bíróság elé: a kormány hatalmának megdöntésére tett kísérlettel és kémkedéssel vádolják őket, amiért életfogytig tartó börtönbüntetést kért rájuk az ügyészség.

Orientalista.hu – Zenobia


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »