Török támadások miatt a kurdok befejezik az ISIS elleni harcot

Török támadások miatt a kurdok befejezik az ISIS elleni harcot

2022. 11. 23.

Az amerikai támogatást élvező szíriai kurd erők parancsnoka szombaton közölte, hogy leállították az Iszlám Állam terrorista szervezet elleni katonai műveleteiket az elmúlt héten Észak-Szíriát ért török támadások miatt.

Mazlum Abdi, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) vezetője újságírók előtt beszélt arról, hogy Ankara egy héten át légicsapásokkal támadta a Szíria északi részén lévő kurd területeket, aminek következtében súlyos károk keletkeztek az infrastruktúrában, és a törökök most szárazföldi offenzívára készülnek.

Bár a kurd szervezetek tagadták, hogy közük lett volna az Isztambulban november 13-án elkövetett merénylethez, amelynek hat halálos áldozata volt, Abdi szerint Törökország ürügyként használja a kurdok elleni támadásra.

“A nemzetközi koalícióval a Daesh – Iszlám Állam – elleni harcban szimbolikusan együttműködő erők most a török állam célpontjai, ezért a (katonai) műveletek leálltak” – hangsúlyozta Abdi.

Pénteken két rakéta érte el az Egyesült Államok vezette koalíciós erők támaszpontjait az északkelet-szíriai Saddadehben, de nem okoztak károkat.

A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű ellenzéki háborús megfigyelő szervezet az Iszlám Állam alvó sejtjeit tette felelőssé a támadásért. Az SDF pénteki közleményében arról is beszámolt, hogy miközben török drónok repültek az al-Hol tábor fölött, amelyben az IS harcosainak családjai élnek, néhányan rátámadtak a biztonsági őrségre, és elszöktek, de később őrizetbe vették őket.

Hírdetés

A kurd hatóságok több mint két tucat fogolytábort működtetnek Szíria északkeleti részén. A táborokban tízezer IS-harcost, köztük kétezer külföldit tartanak fogva, akiket országaik nem engednek hazatérni.

Több száz kurddal végzett a török légierő

A török légierő és a tüzérség már 326 “terroristát ártalmatlanított” a múlt hétvége óta tartó Karom-Kard fedőnevű hadművelet keretében, amelynek célpontjai Észak-Szíriában és Észak-Irakban találhatók – jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség Hulusi Akar török védelmi miniszter újságíróknak tett nyilatkozatára hivatkozva.

A Karom-Kard hadművelet célpontjai Észak-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, Észak-Irakban pedig a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet hadállásai. A PKK-t, amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban, Ankara mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek nyilvánította. Ankara szerint azonban az YPG a PKK szíriai szárnyaként ugyancsak terrorszervezet, és szintén nemzetbiztonsági fenyegetést jelent számára.

A miniszter a nyilatkozatában arra a híresztelésre is reagált, miszerint a török hadsereg Észak-Szíriában csapást mért volna az Egyesült Államok egyik megfigyelőállására. A tárcavezető hangsúlyozta: szó sem lehet arról, hogy Törökország kárt okozzon civileknek vagy az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíciónak. “Egyetlen célpontunk van, az pedig a terroristák” – nyomatékosította.

Törökország újabb szíriai és iraki légi műveletének az az előzménye, hogy a török vezetés a szíriai kurd milíciát okolja a november 13-ai isztambuli robbantás miatt, amely hat halálos áldozatot követelt.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »