Török kórházakban látták el a Szíriában megsebesült terroristákat

Török kórházakban látták el a Szíriában megsebesült terroristákat

Az Iszlám Állam egyik volt harcosa a sajtónak elmondta, hogy a szervezet tagjai török magán kórházakban kaptak ellátást, és ez rendszeresen előfordult.

Mohammed Balusha a kurd csapatok fogságába esett Szíria északi részén és a kihallgatóinak elmondta, hogy ő és más terroristák is rendszeresen Törökországban kaptak orvosi ellátást amikor megsebesültek a harcok során.

Hírdetés

Balusha 2014-ben csatlakozott a terror szervezethez, azonban 2016-ban a Jarablus városánál lévő határátkelőnél átvitték Törökországba, Gaziantep városába egészségügyi kezelésre 15 másik Iszlám Állam harcossal együtt. Elmondása szerint a kórházban civilek is voltak, azonban több ISIS tag is tartózkodott ott egyenruhában. Úgy tűnt, hogy az orvosok és a nővérek távol álltak tőlük, azonban az lehetetlen, hogy az állam nem tudott a dologról.

Több jelentés szerint az Iszlám Állam terror szervezet évekig közvetlenül a török állam hírszerző szolgálataival állt kapcsolatban, ugyanis közösek voltak az érdekeik.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News )


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »