Török Gábor olvasgatott, majd leírta mit gondol Botka lemondásáról

Török Gábor olvasgatott, majd leírta mit gondol Botka lemondásáról

Török Gábor azt írja, bár sokak szerint teljesen új helyzet van, és elismeri, ez részben igaz is, de annyiban viszont nem, hogy „a feladat, a rejtvény továbbra is ugyanaz az ellenzék számára, és a lehetséges megoldási módok sem nagyon változtak”.

A politikai elemző úgy véli: Botka távozásával elméletileg megnyílt az út egy MSZP-DK közös lista felé, vagy akár Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti beemelésével egy ennél is szélesebb összefogás irányába. Ugyanakkor szerinte ma már nem biztos, hogy a DK-nak ez annyira csábító megoldás lenne, az első nyilatkozataik alapján pedig az sem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc pártja, a DK már nem összefogást akar, hanem feldarabolást.

„Ha a szocialisták egyedül és a siker minden reménye nélkül maradnak a mai szétesett helyzetükben, a DK mellett az LMP és a Jobbik is örömmel vesz részt a csalódott szavazóik elhalászásában”

– írja a Facebookon Török. Hozzáteszi: nem biztos, hogy ebben versenytársai lennének egymásnak a pártok, hiszen az LMP a fiatalabb nagyvárosi, a DK az idősebb nagyvárosi, a Jobbik pedig a vidéki szocialisták számára lehet elsősorban alternatíva.

Hírdetés

Ellenben, ha megvalósul az MSZP-DK-Karácsonyéstársai közös lista, akkor az az LMP erősödő projektjét akaszthatja meg, és hozhatja újra elő velük kapcsán a folyamatos összefogás-mantrát.

A politikai elemző konklúziója szerint a helyzet tehát nem új, de a helyzet kulcsa a baloldalon egyértelműen kikerült a szocialisták kezéből.

„Ma elsősorban Gyurcsány Ferenc és másodsorban Karácsony Gergely döntésén (aki a szocialisták helyett egykori pártját, az LMP-t is választhatja partnerül) múlhat, hogy mi lesz a baloldalon, és ki profitálhat az MSZP történelmi elgyengüléséből”

– zárja villámelemzését Török.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »