Török Gábor: „Akik már lemondtak arról, hogy a Fidesz valaha is legyőzhető, kaptak némi reményt”

Előbb-utóbb eljön majd az a pont, amikor túl sok embernek lesz nyilvánvaló, hogy ez az ország már Orbán Viktoré, és változást csak ellenében lehet végrehajtani – véli Török Gábor. A politikai elemzőt az alaptörvény módosításának fiaskójáról, a letelepedési kötvények ügyéről, a Rogán Antalt övező botrányokról, Orbán Viktor utódlásáról, a Habony-médiában megjelenő karaktergyilkos támadások hatásáról, a Fidesz és a Jobbik harcáról, illetve Donald Trump győzelmének magyarországi vonatkozásairól kérdeztük.

A Heti Válaszban megjelenő, Mráz Ágoston Sámuellel közös vitainterjújában legutóbb arról beszélt, hogy 2010 óta először került beszorított helyzetbe Orbán Viktor. A letelepedési kötvények ügye varázstalanítja a miniszterelnök személyét?

2014 végén – 2015 elején, amikor a Fidesz támogatottsága jelentősen csökkent, magam is beszéltem varázstalanodásról, ma azonban más a helyzet. A Fidesz közel 2 milliós tábora stabilnak látszik, nagy meglepetés lenne, ha ennél kevesebben voksolnának a kormányoldalra 2018-ban. Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy 2016 őszén hosszú idő után először fordult elő, hogy egy szavazás és egy alkotmánymódosítás ne a kormányfő szándékai, tervei szerint alakuljon: az érvénytelen népszavazás és a sikertelen alkotmánymódosítás, ha varázstalanodást nem is hozott, de azért valamelyest eloszlathatta a tévedhetetlenség és a legyőzhetetlenség mítoszát. Nem is elsősorban a kormánypárti szavazókra gyakorolt hatása lehet jelentős, mert szerintem körükben a célzott és következetes fideszes kommunikáció képes volt a népszavazást sikernek, az alkotmánymódosítást pedig a Jobbik árulásának bemutatni. A nem kormánypárti szavazóknál azonban ez a két esemény valóban hozhatott változást: sokan, akik már lemondtak arról, hogy a Fidesz valaha is legyőzhető, kaptak némi reményt.

Pharaon-ügy, Rogán-ügy, a Népszabadság méltatlan megsemmisítése, a Habony-média ámokfutása, ezek mind kényelmetlen és kínos botrányok a kormánypártok számára. Mennyiben befolyásolják ezek a miniszterelnök népszerűségét, vagy függetleníteni tudja magát ezektől az ügyektől?

Nagyon ritkán fordul elő a politikában, hogy egyetlen botrányos ügy közvetlen és azonnali hatást váltson ki, párpreferenciákat, választói attitűdöket fordítson meg. Ezek lassú és önmagukban nem halálos mérgek, amelyek azonban egy idő után megbetegítik, legyengítik a szervezetet.

A Rogán Antal fölé tornyosuló botrányok Orbán Viktor szerint „politikai blöfftámadások”, amelyek csak a miniszter „pozícióját erősítik”. A miniszterelnök valóban ezt gondolhatja, vagy csak rá van kényszerítve arra, hogy egységet mutasson, és megvédje Rogán Antalt?

Hogy a miniszterelnök valójában mit gondol, azt szerintem csak nagyon kevesen tudják, talán még maga Rogán Antal sem lehet biztos ebben. Én két dolgot gyanítok Orbán Viktor döntése mögött. Egyrészt a kormányfő mozgástere ebben az ügyben – bármennyire is szokatlan és furcsa ezt mondani vele kapcsolatban – korlátozott. Közjogi értelemben persze bármikor elküldhetné a miniszterét, de Rogán Antal és csapata olyan mértékben meghatározza a Fidesz és a kormány kommunikációját, hogy másfél évvel a következő választás előtt már kockázatos lenne változtatni. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök az ilyen ügyekben mindig nagyon kiszámítható, következetes eljárást követ: külső nyomás alatt csak kivételesen súlyos, politikailag életveszélyes esetekben cselekszik.

A kormányban nem mindenki állt ki ilyen határozottan a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter mellett. Lázár János korábban a parlamentben az aligha védhető Mengyi Roland és Farkas Flórián neve mellett említette meg Rogán nevét. De mintha a Miniszterelnökséget vezető miniszter más ügyekben is kibeszélne a táborából. Mi lehet emögött?

Ezt talán könnyebb megfejteni: Lázár János már jó ideje tudatosan törekszik arra, hogy a lojalitás követelte kereteken belül önálló arcélt, karaktert rajzoljon meg. Ennek érdekében számos esetben vert már le olyan cölöpöket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy egyszer majd azokra építkezzen. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a korábban rendkívül sokat támadott, több esetben a média célkeresztjébe került miniszter az utóbbi időszakban mennyire más környezetben teszi a dolgát.

Ma már egyértelműen Rogán Antal látszik a kormány leggyengébb láncszemének, Lázár János számára ez kifejezetten kedvező fejlemény lehet.

Kettejük régóta tartó küzdelme nagy valószínűséggel eldőlt: Rogán Antal a sokasodó ügyek miatt szerintem elvesztette azt a lehetőséget, hogy valaha a párt első embere legyen, Lázár János még versenyben van.

Lázár Jánosról azt is pletykálják, hogy egyszer majd ő lehet Orbán Viktor utódja, 2018-ra akár a kihívójává is válhat a kormánypárton belül, vagy ilyen felállás elképzelhetetlen addig, amíg a Fidesz vezére vissza nem vonul önmagától?

Meggyőződésem, hogy Orbán Viktor csak akkor fog visszavonulni, ha erre a választók rákényszerítik. Vagy egy választási vereséggel, vagy egy olyan parlamenti helyzet előállításával, amelyben a legtöbb mandátummal bíró, de abszolút többséggel nem rendelkező Fidesz kénytelen koalíciót kötni valamelyik mai riválisával – akinek biztosan az lenne az első követelése, hogy a miniszterelnököt ne Orbán Viktornak hívják. Mindaddig, amíg ez nem következik be, addig elképzelhetetlennek tartom, hogy a Fideszen belül bárki felvesse az utódlás kérdését. Amikor azonban eljutunk idáig, akkor egy teljesen új helyzet áll elő: egy pillanat alatt nyilvánvaló lesz majd mindenkinek, hogy hol húzódnak a párton belüli frontok, és kik éreznek magukban ambíciót a vezetéshez. Nem kétséges, hogy Lázár János szeretne eljutni eddig a pontig, a kérdés csak az, hogy időközben nem esik-e ki a versenyből, mint oly’ sokan az elmúlt években. Esélytelennek semmiképpen nem nevezném. Sőt, ha ma következne be ez a helyzet, feltehetően neki lenne a legtöbb esélye a Fidesz vezetésére.

Orbán Viktor utolsó nagy ellenfele Gyurcsány Ferenc volt, de 2010 óta nemigen akadt komolyan vehető riválisa a magyar belpolitikában. Mondhatni, hogy az alaptörvény módosítása és a letelepedési kötvények kapcsán Vona Gábor személyében emberére talált?

Ezt a beállítást egyelőre túlzásnak tartom. Kétségtelen, hogy 2016 őszén – részben saját tudatos politikai lépéseinek, részben a kormánypárti média szerintem elhibázott támadásainak köszönhetően – Vona Gábor korábban nem tapasztalt erejű reflektorfényt kapott. Számára ez valóban egy nagy lehetőség, hogy felépítse a kétszereplős politikai verseny képét, amelyben ő az egyetlen esélyes kihívója Orbán Viktornak. Ugyanakkor ez egyelőre csak egy lehetőség, a következő másfél év mutatja majd meg, hogy ez a momentum, ez a dobbantó elviszi-e a Jobbik elnökét addig, hogy esélye legyen a győzelemre. Volt már amúgy ilyen helyzet a magyar politikában: 1996-ban sem sokan hitték, hogy a fiatal Orbán Viktor két év múlva eséllyel küzdhet meg a rutinos, tapasztalt Horn Gyulával. Más kérdés, hogy ez az analógia több ponton sem pontos: Vona Gábornak sokkal nehezebb a „fundamentális” helyzete, mint húsz évvel ezelőtt a mai miniszterelnöké volt.

A kormány alaptörvény-módosító javaslata a Jobbik támogatása nélkül elbukott. Beindult a hazaárulózás. Most a Jobbik benyújtotta szóról szóra ugyanazt a módosítót, amit a Fidesz, de egy félmondatban beletették a letelepedési kötvények kivezetését. A kormány azonban már nem akar alaptörvény-módosítást. Visszaüthet a hazaárulózás?

Nagyon fontos azt látnunk, hogy jelentős különbségek vannak a szavazói táborokban. Nem csupán mást gondolnak, másokat kedvelnek, de egészen máshonnan is tájékozódnak, másokra is hallgatnak, ha a politikáról van szó. Ezért is tapasztalhatjuk azt, hogy még az egészen jelentősnek gondolt ügyek sem igazán változtatnak a pártpreferenciákon, ha a pártok szavazói megkapják a gondolatmankóikat a saját kedvenc politikusaiktól. Szerintem ez történik most is: nem hiszem, hogy a pártválasztók – akár fideszesek, akár jobbikosok – az ügy miatt elpártolnának kedvelt pártjuktól, hiszen mindkét oldalon szépen felépültek az ellentétes narratívák. Sokkal érdekesebb, hogy mit gondolnak a „bizonytalanok”, különösen azok a nem kormánypárti választók, akik a Fidesz leváltásához keresik a legalkalmasabb pártot. Nyilvánvaló, hogy a Jobbik lépései elsősorban róluk, hozzájuk szólnak.

Hírdetés

A kormány és a Jobbik viaskodásának fő tanulságaként az ügybirtoklást nevezte meg a Heti Válaszban. Látszik már, hogy az alaptörvény módosításának fiaskója után milyen stratégia felé mozdulnak Orbán Viktorék és Vona Gáborék?

Miután a politikai stratégiákat az elemző a megtett lépésekből tudja kiolvasni, a jövővel kapcsolatban nehéz ilyen megállapításokat tenni. Azt azonban biztosra veszem, hogy a Fidesz elsődleges célja a saját mai táborának megtartása és a centrális erőtér megőrzése lehet.

Ha sem a baloldal, sem a Jobbik nem lesz képes – akár egymás rovására – megerősödni, akkor a Fidesz kétmillió szavazóval is kényelmesen nyerhet 2018-ban.

A Jobbik célja pedig egyértelműen az lehet, hogy széttörje ezt a konstrukciót: ebben sokat segíthet számukra, ha a Fidesz elsősorban velük foglalkozik, illetve, ha a baloldal nem lesz képes versenyképes alternatívát nyújtani. Mindkettő ugyanazt üzenné a nem kormánypárti szavazóknak: azt, hogy a Jobbik az esélyes kihívó.

Az elemzőként szebb napokat látott G. Fodor Gábor 2015 februárjában a Magyar Narancsnak adott interjújában olyat mondott, amivel szelet vetett és vihart aratott az orbáni jobboldalon. Politikai terméknek nevezte a polgári Magyarország hívószavát, és még azt is megkérdőjelezte, hogy az első Orbán-kormány valóban polgári értékekre épült volna. Azóta a 888.hu főszerkesztőjeként ő és az egyéb Habony-féle sajtószócsövek sokat tettek azért, hogy ezt „terméket” kivezessék a „politikai piacról”. A régi értelmiségi Fidesz-holdudvart, hogyan érintheti ez a „termékcsere”?

Miközben sokakat zavar ez a fajta politikai cinizmus, amely tényleg mindent megrág és minden értéket megkérdőjelez, a politikai hatását mégsem érdemes túlértékelni.

A rossz érzéseknek, az értelmiségi csalódottságoknak ma nincs politikai következményük, hiszen „jobb híján” ez a tábor a Fideszre szavaz, és az esetek többségében rendre csendben is marad.

Sok víz lefolyik még a Dunán, amíg napirendre kerülhetnek az úttévesztésről szóló viták. 

Nem újdonság a karaktergyilkosság a magyar politikában, de a politikusok követése, megfigyelése, magánéletében való vájkálása új mélységeket nyitott. A Jobbik elnökéről, Vona Gáborról naponta költenek lejáratásnak szánt álhíreket a Habony-féle bulvársajtóban. Célt lehet érni ilyen karaktergyilkos kampánnyal, vagy ez inkább már kontraproduktív?

Sajnos azt kell mondanom, hogy a karaktergyilkosság – ahogy általában a negatív kampány is – egy kifejezetten hatékony eszköz a politikában. Más kérdés, hogy ennek a műfajnak is megvannak a sajátos szabályai: kit, mikor, hogyan, mennyire és mivel lehet legyilkolni. Ami most történt, az szerintem azt mutatja, hogy ennek az akciónak a tervezői nem voltak elég felkészültek. Két szempontból sem: egyrészt – ahogy ezt már a népszavazási kampányban is láttuk – egyszerűen nem ismerték a határokat, olyan erővel és olyan mélységekben dolgoztak, hogy még a vak is láthatta a kilógó politikai lólábakat.

Másrészt pedig nem vették észre, hogy – miként erre már korábban is utaltam – a folyamatos támadásokkal Vona Gábor stratégiáját segítették, hiszen az ellenzéki szavazóknak azt üzenték, hogy ő a Fidesz első számú ellenfele, tőle tart leginkább a kormánypárt.

A Fidesz és a Jobbik, Orbán és Vona, a magyar belpolitikában, illetve a sajtóban is ez a két pólus vált hangsúlyossá, eközben a baloldali ellenzék mintha már nem is létezne. Egymással civakodnak, de se karakterük, se témájuk. Molnár Gyula a HírTV-nek már egyenesen azt nyilatkozta, 2018 után akár felmerülhet az is, hogy megszűnjön az MSZP. A teljes szétbomlás útjára lépett a baloldal, vagy van még esély a megújulásra a jelenlegi szereplőkkel?

Teljes szétbomlásról nem beszélnék, hiszen a baloldal szavazótábora ma is jelentős, összességében, az összes baloldali pártot egyben számolva a Jobbikénál jelentősebb. Más kérdés, hogy még mindig, sőt, egyre inkább aktuális velük kapcsolatban Mráz Ágoston Sámuel örökbecsű mondása a termék nélküli márkahűségről. A baloldal továbbra is magával, belső konfliktusaival van elfoglalva, egyelőre semmi jele annak, hogy képes lenne olyan személyi és tartalmi javaslatokkal előállni 2018-ra, amely a saját elkötelezett táborán túlra is üzenet lehet.

Kormányoldalon a Jobbik és a baloldal összefogásával riogatnak, vagy éppen ettől tartanak, annak ellenére, hogy a hírbe hozott szereplők kategorikusan elutasítják ennek a felvetését is. Ugyanakkor mintha a hagyományosan baloldalinak és liberálisnak tartott sajtó megértőbben viszonyulna a Jobbikhoz. A SZDSZ egykori politikusa, Kőszeg Ferenc pedig az Élet és Irodalomban már arról írt, hogy az Orbán-kormány leváltása érdekében akár még a Jobbikra is lehet szavazni. Ungváry Krisztián történész a Mandinernek azt mondta: amíg nem tud együtt sípolni Orbán ellen egy jobbikos tüntetővel, addig nyilvánvaló, hogy ez a kormány be van betonozva. Elképzelhető, hogy baloldal értelmiségi gerince arra a döntésre jut, hogy a Jobbik az egyetlen életképes alternatíva az Orbán-kormány ellen?

A politikai elitek szintjén elképzelhetetlennek tartok egy ilyen együttműködést: értelme sem lenne és a realitása is nulla. Ugyanakkor azt látni kell, hogy szavazói szinten nem zárható ki az elmozdulás, ahogy ennek számos jele volt már korábban is az időközi választásokon. Az ellenzéki szavazók elsősorban a politikai változást, a kormány távozását kívánják, és a szavazatuk leadásánál feltehetően figyelembe is veszik azt a szempontot, hogy kitől várható leginkább ennek a célnak az elérése. Az időközi választásokon az esélyesebbnek gondolt jelöltek esetében jól látszott ez a mozgás, és előfordulhat, hogy a parlamenti választás előtt a pártok versenyében is várható ilyen elmozdulás. Ennyiben a baloldal számára életveszélyes, ha a baloldali véleményvezérek még „engedélyt” is adnak a szavazóiknak ehhez a döntéshez.

Már a 2009-es európai parlamenti választások eredményének elemzéseiben is szerepelt, hogy a Jobbik baloldali szavazókat is maga mellé tudott állítani. Reális cél lehet a jelenlegi erőviszonyok között, hogy a Jobbik elszívja a baloldal bázisát?

A bázisát semmiképpen, hiszen az igazán elkötelezett szavazók nem mozdíthatók. De nagyon sok olyan ellenzéki választó lehet, aki arra szavaz, akiről elhiszi, hogy le tudja váltani Orbán Viktort.

Meglepetést okozott, hogy Donald Trump nyerte meg az amerikai elnökválasztást. A magyar közéletet, akárcsak az amerikait, örömujjongók és pánikolók osztják meg. Túlzott hazai reakciók ezek? Milyen hatása lehet a magyar bel- és külpolitikára Trump elnöksége?

Elképesztően túlzóak. Pontosan azért, amire a kérdés is irányul: egyelőre fogalmunk sincs, hogy Trump elnöksége mit hozhat a régiónk számára. Nem tartom jó jelnek, hogy az amerikai elnökválasztásban is a magyar politikát látjuk, és a hazai kedvenceink megszólalásai, vélt vagy valós érdekei alapján drukkolunk egy-egy amerikai politikusnak.

Szerintem legalább az ilyen ügyekben érdemes lenni realistának és nemzetinek lenni: nézzük meg, hogy mit lép majd az új amerikai adminisztráció, és aztán vizsgáljuk meg, hogy ezek miképpen viszonyulnak a magyar érdekekhez. Tartok tőle, hogy lesznek itt még nagy meglepetések és ezzel együtt komoly véleményváltozások.

A kormánysajtóban napvilágot látott elemzések és véleménycikkek is az amerikaiak többségének elitizmusellenességével magyarázzák Trump győzelmét. A magyar kormány politikusai szintén Trumpot ünneplik és új világrend kialakulásáról beszélnek. De nem éppen a növekvő ellenérzés a rendszerváltó elittel és a hat éve hatalmon lévő kormánnyal szemben a legveszélyesebb az Orbán-rendszerre is?

A tények alapján Orbán Viktor valóban jobban hasonlít Clintonra, mint Trumpra: 26 éve parlamenti képviselő, ebből tíz évet kormányfőként töltött el, nincs nála meghatározóbb, fontosabb politikusa a rendszerváltozás utáni magyar politikának. Mégis, politikai kommunikációja és megújulási képessége eddig alkalmassá tette arra, hogy ne ezt lássák benne a választók: kormányfőként, európai vezetőként is képes harcot hirdetni és vezetni a politikai elittel szemben. Ugyanakkor az idő ezen a téren biztos nem neki dolgozik: előbb-utóbb eljön majd az a pont, amikor túl sok embernek lesz nyilvánvaló, hogy ez az ország már az övé, és változást csak ellenében lehet végrehajtani.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »