Török elnökválasztás: Erdogan szerint a nemzet győzött – Orbán máris gratulált neki

Helyi idő szerint délután 17 órakor (közép-európai idő szerint 16 órakor) bezártak a szavazóhelyiségek Törökországban a vasárnapi elnökválasztás második fordulójában.

Ahmet Yener, a török Legfelsőbb Választási Tanács vezetője bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan a szavazatok 54,47 százalékával vezet, Kemal Kilicdaroglu pedig 45,53 százalékkal követi a szavazatok 54,6 százalékos feldolgozottságánál.

Yener elmondta, hogy eddig több mint 26 millió szavazatot számoltak meg. Ez az első hivatalos adat az urnazárás óta.

Mind a két hírügynökségnél vezet Erdogan

Az Anka és az Anadolu hírügynökségek szerint a szavazóurnák több mint 85 százalékát már felnyitották. Az Anadolu közölte, hogy ez alapján Erdogan 52,93 százalékkal vezet, Kilicdaroglu pedig 47,07 százalékkal követi – írja a BBC.

Az Anka magán hírügynökség szerint Erdogan csak 50,65 százalékkal áll nyerésre, miközben Kilicdaroglunak 49,35 százaléka van. Egyelőre egyik eredményt sem tekinthetjük hivatalosnak – írja az Index.

Frissítés: Erdogan szerint a nemzet győzött

Az al-Dzsazíra által közölt urnabontási eredmények szerint – a voksok 96 százalékos feldolgozottságánál – a hivatalban lévő Recep Tayyip Erdogan 52:48 arányban vezet ellenzéki koalíciós kihívójával, Kemal Kilicdarogluval szemben.

Hírdetés

Törökországban nem készülnek exit poll felmérések, ellenben a hírügynökségi tudósítók megfigyelőként ott lehetnek a választás eseményein, így a török állami Anadolu Ügynökségtől származó információk szerint 52,3:47,7 százalékos arányban vezethet Erdogan elnök a kihívóval szemben.

Az olló egyébként zárulni látszik, ugyanis a szavazatok kétharmadának összeszámlálása után még 55:45-re vezetett Recep Tayyip Erdogan. Ráadásul az ANKA kormányfüggetlen hírügynökség 49,98:50,02-t jelentett 82 százalékos feldolgozottságnál.

A választáson a részvételi arány nagyon magas, valamivel 85 százalék fölötti volt.

"A nemzet győzött, köszönet és hála illeti ezért" – kommentálta első szavaival a választás előzetes eredményeit a török politikát két évtizede uraló Recep Tayyip Erdogan elnök.

Orbán máris gratulált

„Gratulálunk az elnöknek, Recep Tayyip Erdogannak” – írta Twitter-oldalán Orbán Viktor.

A miniszterelnök a török választások második fordulójának eredménye kapcsán azt kijelentette a bejegyzésben, hogy ez egy „megkérdőjelezhetetlen választási győzelem”

A bejegyzést török nyelvű gratulációval zárta.

Congratulations to President @RTErdogan on his unquestionable election victory! Tebrikler, Sayın Cumhurbaşkanı! pic.twitter.com/I1IR7g3EWe

— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) May 28, 2023

Korábban írtuk: Bezártak a szavazóhelyiségek Törökországban


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »