Török elnök: az ENSZ és a Nyugat értékei a Gázai övezetben halnak meg

Török elnök: az ENSZ és a Nyugat értékei a Gázai övezetben halnak meg

Török elnök: az ENSZ és a Nyugat értékei a Gázai övezetben halnak meg Mészáros Richárd2024. 09. 24., k – 20:01

Az ENSZ és a nyugati világ értékei a Gázai övezetben, az ott dúló konfliktusban halnak meg – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden New Yorkban az ENSZ-közgyűlés 79. ülésszakának általános vitáján, és „humanitárius szövetséget” sürgetett Izrael megfékezésére.

Erdogan ismét élesen bírálta Izrael Gázai övezeti hadműveletét, a nyugati országokat pedig az Izraelnek nyújtott támogatásért. 

Hírdetés

„A gázai gyermekekkel együtt az ENSZ rendszere is haldoklik, az igazság haldoklik, azok az értékek, amelyekről a Nyugat azt állítja, hogy védelmére kell, haldokolnak, ahogyan sorra halnak el az emberiség abbéli reményei is, hogy egy igazságosabb világban élhetünk” – hangsúlyozta Erdogan. 

„Azok, akik állítólag a tűzszünetért dolgoznak, továbbra is fegyvereket és lőszereket küldenek Izraelbe a színfalak mögött, hogy folytathassa mészárlását. Ez ellentmondás és kétszínűség” – húzta alá. 

A török elnök hangsúlyozta egyúttal, hogy hazája továbbra Libanon népével van, miközben Izrael a Hezbollah síita milícia állásait bombázza az országban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »