Toroczkai szerint kizárják a Jobbikból

Toroczkai szerint kizárják a Jobbikból

Vélhetően kizárja a Jobbikból az etikai és fegyelmi bizottság – erre utal egy interjúban Toroczkai László. A korábbi alelnök ellen azért indult eljárás a múlt héten, mert saját platformot alakítana a párton belül és így próbálná visszaszerezni a Jobbik régi szavazóit. Azt is elmondta, hogy önként nem lép ki, szerinte alakítsanak inkább azok egy új pártot, akik balliberális irányba viszik a Jobbikot – közölte az M1 Híradója.

„Attól féltek, hogy nekem van szabad akaratom” – ezzel magyarázta Toroczkai László a Magyar Időknek azt, szerinte miért indult ellene fegyelmi eljárás a pártban. Az ásotthalmi polgármesternek azért kell az etikai bizottság elé állnia, mert egy új platformot akart létrehozni a Jobbikban. Toroczkai László a „Mi magunk” névre keresztelt új platformot az eredeti irányelvek újjászervezésére használta volna.

A pártvezetés azonban erre úgy reagált, hogy Toroczkai László nyíltan szembemegy a Jobbik döntéseivel. Ezután közleményben bejelentették, hogy etikai és fegyelmi eljárást indítanak az ásotthalmi polgármester ellen. A Jobbik szerint azon kívül, hogy Toroczkai László többször is méltatlan módon nyilatkozott a sajtónak a kongresszus óta, egy párton belüli platform létrehozása alapszabályellenes lenne.

Toroczkai László viszont azzal érvel, hogy 10 éve már volt egy platform a Jobbikban, azt akkor Novák Előd alapította és a vezetésnek nem csak, hogy semmi baja nem volt vele, hanem a mostani elnökségi tagok közül is sokan tartoztak a csoporthoz. Mint mondta, az új platformra azért van szükség, mert az elvesztett szavazókat csak így szerezhetné vissza a Jobbik. Ha pedig ez a néppártosodó rétegnek nem tetszik, akkor alapítsanak ők új pártot, a Jobbik ugyanis eredetileg a nemzeti radikálisoké volt. Toroczkai László azt is mondta, a Jobbik vezetése már rég nem hallgat a tagságra, ehelyett a háttérből rejtőzködő emberek irányítanak és gyakorolnak nyomást a pártra.

Hírdetés

Mindeközben a héten újabb alapszervezeti tag fakadt ki a közösségi oldalon. A Jobbik korábbi Veszprém megyei elnöke csalódott hangvételű bejegyzésben írta meg, hogy „ilyen szűk látókörű, megalkuvó vezetése még nem volt a Jobbiknak.”

Orbán Imre eddig ismeretlen okból azóta törölte az eredeti szöveget, de a bejegyzésben úgy fogalmazott: „Néppártról beszéltek, de úgy döntötök, mint a bolsevikok. Ha azt hiszitek, hogy Toroczkai kirúgásával helyreáll az egység, akkor nagyon tévedtek.” A volt Veszprém megyei elnök ezután azt is hozzátetette, több társához hasonlóan ő is kilép a Jobbikból.

forrás: M1 Híradó / hirado.hu

The post Toroczkai szerint kizárják a Jobbikból appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »