Toroczkai: Sneiderék az anyagilag tönkretett Jobbik pénzéből akarták kisegíteni a drogos Juhász pártját

Toroczkai: Sneiderék az anyagilag tönkretett Jobbik pénzéből akarták kisegíteni a drogos Juhász pártját

A Jobbik korábbi alelnöke Facebookon tálalt ki:

Megszűnik az Együtt nevű párt, mert a választásokon még 1 százalékot sem tudtak elérni. A 150 millió forintos kampánytámogatást is vissza kell fizetniük.

A Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke, Sneider Tamás, valamint Sövegjártó Kristóf, Vona Gábor főtanácsadója 2018. április 12-én (tehát 4 nappal a választási bukás után) arra próbálta rávenni a Jobbik elnökségét, hogy az anyagilag tönkretett Jobbik pártkasszájából, vagy az Alfahíren rendezett nyilvános gyűjtésből pénzzel segítsük meg az Együtt vezetőit, hogy vissza tudják fizetni a tartozást.

Hírdetés

A pénzt tehát a drogliberalizációért küzdő Juhász Péternek, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon legközvetlenebb munkatársának, egykori kabinetfőnökének, Szigetvári Viktornak kellett volna adni.

Szerencsére ezt a hazaárulást sikerült megakadályoznunk az elnökségben, de ekkor már tudtam, hogy a Jobbikot csak úgy lehet visszaterelni az eredeti útra, ha megnyerem az elnökválasztást.

Az Együtt nevű vállalhatatlan törpepártnak persze "valakik" hirtelen összedobták a 150 millió forintot, végül nem kellett hozzá a jobbikosok pénze.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Flaszlotoroczkai%2Fposts%2F970332826481344&width=480&show_text=true&height=522&appId


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »