Toroczkai: Matolcsy György a Mi Hazánk programját mondta el

Toroczkai: Matolcsy György a Mi Hazánk programját mondta el

A Mi Hazánk Mozgalom a jelenlegi támogatottságához, ami 10% körül van, és folyamatos erősödéséhez képest egészen kicsi, mindössze 6 fős frakcióval van jelen az Országgyűlésben, ez az oka annak, hogy a gazdasági bizottságban (ahol Matolcsy a kijelentéseit tette) nem kapott helyet – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László.

Az MNB vezetőjének értékelését hallva az látható, hogy a bizottságban a Mi Hazánkat képviselte, hiszen a párt évekkel korábban megalkotott Virradat Programjának kulcselemeit sorolta fel – mutatott rá Toroczkai, hozzátéve, hogy Orbán Viktor ezt megelőzően arról beszélt, hogy nem akar változtatni ezen a gazdaságpolitikán, most azonban a jegybank elnöke megerősítette a Mi Hazánk által vázolt elképzelések helyességét.

Ahogy Matolcsy utalt rá: a magyar gazdaságban a legnagyobb problémát a felszámolt élelmiszeripar okozza, illetve az a gazdasági szerkezet, ami a nyersanyagok kivitelére épül, ezt tetézi, hogy a termőföldeken nincs megfelelő vízgazdálkodás, a kormány évszázados elmaradásban van a vízmegtartás terén – tette hozzá a Mi Hazánk frakcióvezetője.

Az az energiafüggetlenség, amiről a kormány beszél, ezekkel az intézkedésekkel nem valósítható meg, pedig a megújuló és a nem megújuló energiának is lenne szerepe a rendszerben, a mulasztásoknak most a magyar emberek isszák meg a levét – fogalmazott.

Hírdetés

Toroczkai aggodalmát helyezte ki a közelgő hitelfelvétellel kapcsolatban, amit Matolcsy említett. A képviselő szerint sem a kínai, sem az IMF-hitel nem lesz jó megoldás az országnak, de ha már mindenképpen ehhez folyamodunk, akkor az egyetlen helyes lépés az, ha a kabinet a gazdaság szerkezetének átalakítására költi az összegek eseti alapú kiadások vagy propaganda helyett.

A Mi Hazánk elnöke megemlítette, hogy Matolcsy Györgynek lesz lehetősége folytatni az őszinte gondolatait, mert a Vállalkozásfejlesztési Bizottság elnöke (Apáti István) kezdeményezte a meghallgatását, írja a Magyar Jelen.

Korábban írtuk: Matolcsy: a gazdaság válságközeli helyzetben van, a ’21-es költségvetés gazdasági műhiba volt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »