Topolya múltját éltetik

A topolyai Film-Múzeum civil szervezet idei év aktivitásának, illetve filmes munkálkodásának a középpontjában báró Kray Pál táborszernagy állt, és a közeljövőben is ezen az úton haladnak tovább, illetve a helyi kultúrtörténeti értékekre igyekeznek a közvélemény figyelmét ráirányítani.

Egyebek mellett ezekről is szó volt a szervezet év végi közgyűlésén, amikor is Vastag Gazsó Hargita, egyesületi elnök kiemelte, hogy Kocsis Antal és a közelmúltban elhunyt Cservenák Pál helytörténészek kezdeményezésére 2007-ben alakult egyesület azzal a céllal jött létre, hogy városuk kulturális értékei ne merüljenek feledésbe, és bizonyos témákat filmes formában is feldolgozzanak. Ez mellett a Film-Múzeum célja még az egykor itt élt zsidó családok emlékének és temetőjének méltó módon történő gondozására.

– Az alapítók nem titkolt célkitűzése volt, hogy Topolya helytörténetével az ifjú korosztályok is foglalkozzanak, és magukénak érezzék az éltetését. Örömünkre szolgál, hogy ezen az úton haladva bővíthettük szervezetünk tagságát, és körünkben köszönthetjük Kőrösi Derkovity Anetta történelem-tanárnőt, Kucor Tamara művészettörténészt és Vanyúr Ákos filmest, akik az elmúlt időszakban valamilyen módon hozzájárultak a Film-Múzeum tevékenységéhez – tette hozzá Vastag Gazsó Hargita.

Hírdetés

– Egyértelmű, hogy a gyerekek, az ifjúság figyelmét első sorban az audiovizuális eszközökkel, és az általuk közvetített videókkal lehet felhívni, és lekötni, és ezért is fektetünk nagy hangsúlyt az művelődéstörténeti örökségünkre vonatkozó információk ilyen módon történő feldolgozására. Videosorozatunk második folytatása többek között a Kray család egykori topolyai otthonával, de Kray báró halálozásának, és temetésének a körülményeivel is foglalkozik. Az anyagot Kőrösi Derkovity Anetta történelem-tanárnővel közösen sikerült elkészíteni, akinek az ülésen is levetített összeállítása a mesterdolgozata a szerves részét is képezi. A videót hamarosan több nyelvre is lefordítjuk, és megtekinthető lesz a Youtube-on – nyilatkozta a szervezet vezetője, majd hozzá tette, hogy folyamatban van a 3. rész kidolgozása.

– Novemberben betekintést nyerhettünk a Sarlós Boldogasszony-templom padlózatából nyíló Kray család kriptájába. ez az esemény egy széles körű összefogásnak volt az eredménye. Mi örömmel voltunk részesei mikrofonjainkkal, kamerákkal, és dinamikus akciófilmbe illő jelenetekkel sikerült dokumentálni az egész folyamatot. Így a jelenlevők beszélgetéseit, hangosan kimondott gondolatait, illetve Szakály József atya latin nyelven celebrált szertartását. Jelenleg is zajlik a több órányi felvétel feldolgozása. A jövő évi terveink között szerepel a következő Memento megszervezése a zsidó temetőben. A rendezvényt a topolyai származású, Izraelben élő, de gyakran hazatérő Ádám család kérésére júniusban tartjuk meg, hazalátogatásukkal egy időben. A család egy olyan ötlettel állt elő, hogy valamilyen módon vonjuk be a kisgyerekeket is a megemlékezésbe, és ennek az elképzelésnek a megvalósításán munkálkodunk – zárta Vastag Gazsó Hargita.

K. P. D.             


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »