TOP 10 érték, ami szúrja a liberálisok szemét

TOP 10 érték, ami szúrja a liberálisok szemét

A „múltat végképp eltörölni” jegyében a baloldal rendszeresen rátámad a történelmi, hagyományos és nemzeti értékekre. Minél tisztább igazság, annál inkább vitatják. Összegyűjtöttük a legdurvább támadásokat:

10. A megyék

2006-ban nagyon közel álltunk ahhoz, hogy a Gyurcsány-kormány az államreform és a modernizáció jegyében teljesen kiüresítse és eljelentéstelenítse a Szent István idejében intézményesült magyar megyerendszert. A hatékonyság jegyében gyakorlatilag mindent a régiók szintjén centralizáltak. Láthattuk persze, hogy milyen hatékonyságjavulást értek el. És azt is láttuk, hogy milyen vérben forgó szemekkel ellenezték 2011-ben azt a kezdeményezést, hogy visszakapják tisztességes, hagyományos nevüket, a „vármegye” elnevezést.

9. Hungarikumok

A liberálisok teljes értetlenséggel nézik azt, hogy mi szükség van a hungarikumok összegyűjtésére és kiemelt védelmére. Ma is minden alkalmat megragadnak, hogy megpróbáljanak gúnyt űzni a hungarikum koncepciójából, sőt azokból a hagyományos magyar termékekből, találmányokból, ételekből és egyéb teljesítményekből is, amelyek a Magyar Értéktárba kerültek.

8. Isten az Alaptörvényben

A baloldal régi programja, hogy minden tekintélyt le kell rombolni, és alá kell ásni. A tekintélyek között pedig mindig is kiemelt célpontjuk volt a hit és a vallás. Hiába szerepel tucatnyi nemzet alkotmányának preambulumában Isten, mikor a jelenlegi kormánypártok kezdeményezték, hogy a himnusz első sorával kezdődjön az Alaptörvény, minden létező negatív jelzőt megkaptak balról. Ma mégse zavar senkit, hogy így kezdődik az alaptörvényünk: „Isten, áldd meg a magyart!”

7. Közfoglalkoztatás

„Középkori,” „feudális,” „nyomorba taszít” – mondják liberálisék a közmunkára. De kicsit bezavart a liberális képbe, hogy manapság már a romák tüntetnek a közmunkáért(!), a statisztikák szerint pedig százezrek törtek ki – részben ennek a programnak köszönhetően – a kilátástalanságból. Nincs jobb liberálispukkasztás, mint kimondani: segély helyett munkát!

Hírdetés

6. Szabad vasárnap

A szabad vasárnap régi keresztényszocialista és szociáldemokrata érték. Tudjuk persze, hogy Magyarországon a libsik még mindig véleménydiktatúrát gyakorolnak a baloldalon.

5. Határvédelem

2015 elején még sokan értetlenkedtek, és élesen kritizálták a határvédelem megerősítését, az illegális bevándorlás megfékezésének szándékát. Azóta a határvédelem már közmegegyezésnek örvend, az élet pedig a jobboldalt igazolta.

4. Magyar Igazolvány és kedvezményes honosítás

„Lehetetlen,” „ezt Európában nem lehet megcsinálni,” „fasisztoid,” „23 millió románt” engednek be, „irredenta, ” „soviniszta” – kapta sorban a jelzőket az első Orbán-kormány, amikor a Magyar Igazolvánnyal jogilag is ki akarta fejezni a nemzet összetartozását. Azóta persze kiderült, hogy nem jött Magyarországra 23 millió román. Később, a 2004. december 5-i népszavazás kampányában Gyurcsány Ferenc és a magyar baloldal minden idők egyik legundorítóbb nemzetárulását követte el. Telt-múlt az idő és Feri már csak a pálya széléről kiabál, a nemzet közjogi egyesítése megtörtént és néhány elvakult véresszájú prolin kívül mindenki támogatja, vagy legalábbis elfogadja a kettős állampolgárságot.

3. A Szent Korona mint szimbólum

Az álliberális provokátorok a rendszerváltás óta nem tudják feldolgozni a Szent Koronát mint a magyar nemzet és a magyar államiság szimbólumát. Emlékezhetünk a cinikus szadeszesekre, akik csak micisapkának csúfolták, és Gyurcsányra is, amikor a német kancellárnak előadta kifogásait a magyar Szent Koronával szemben. Szerencsére egyre ritkábban és egyre kevesebben gondolják úgy, hogy érdemes erre a nemes szimbólumra támadniuk. A Szent Korona már a magyar közmegegyezés része, és a tisztességes szabadelvű polgárok is a magukénak érzik.

2. A házasság meghatározása mint férfi és nő életközössége

Talán ez fáj a szélsőséges liberálisoknak legjobban, és egyben ez az a pont, ahonnan mi konzervatívok nem hátrálhatunk. A házasság férfi és nő életközössége, mindig is az volt. A társadalom túlnyomó többsége szerint is az. Az Alaptörvény szerint is az. Ennyike.

1. A hagyományos női szerep megbecsülése

A világ legtermészetesebb dolgai közé tartozik, hogy a nő szerepe más az életben és a családban, mint a férfi szerepe.  Anya csak anya lehet. Egyáltalán nem baj, ha az anyai teendői miatt 3-4, vagy akár 5-6 év gyes-t követően nem 35, hanem 40 éves korában léptetik elő, vagy akkor kerül vezető pozícióba. Az anyaságával valószínűleg minden mérce szerint többet tett, mint ha egy office-ban vagy egy hivatalban töltötte volna az idejét. Ez a női princípium jelentése. A férfi felelőssége pedig az, hogy minderről a legnagyobb tisztelet hangján szóljon.


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »