Tönkrement a ZTE

Nem jut alkatrészekhez amerikai beszállítóitól a ZTE kínai mobil távközlési technológiai vállalat. A cég leállt az áprilisban az amerikai kormányzat által életbe léptetett szankciók miatt.

A ZTE által készített termékek alkatrészeinek csaknem harmadát amerikai cégek szállították.

A kínai központi televízió szerdai beszámolója szerint a ZTE megszüntette online értékesítését a saját oldalán, továbbá legnagyobb kínai webáruház, a Taobao Mall (T-Mall) oldalán sem lehet már ZTE készülékeket vásárolni. A ZTE hivatalos honlapján, ahol korábban a cég készülékeit lehetett megtekinteni, “Az oldal átmenetileg átalakítás alatt áll” kiírás olvasható.

Hírdetés

A kínai cégnek az tett be, hogy április közepén az amerikai kereskedelmi minisztérium hét évre megtiltotta amerikai alkatrészek és szoftverek értékesítését a ZTE vállalatnak, mivel az nem tartotta be az iráni embargó megsértése miatt ellene indított büntetőeljárás lezárása fejében létrejött megállapodást.

Az IHS Markit piackutató intézet statisztikái szerint az 1985-ben alapított ZTE tavaly 46,4 millió okostelefont értékesített, és ezzel a hetedik legnagyobbnak számít az Android operációs rendszeren futó készülékek gyártóinak a rangsorában.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »