Tömegsírt találtak? – Emberi csontokat fordított ki a munkagép Rönökön

Földmunkák során emberi csontok kerültek elő a rönöki Szent Imre-templom melletti füves területről. Bár még semmilyen hivatalos véleménynek nincs birtokában az egyházközség, nem kizárt, hogy esetleg első, vagy még inkább második világháborús tömegsírt rejt a föld.

A rönöki Szent Imre-templom kapujától mindössze húsz méter az osztrák határ. Az 1902-ben épült gyönyörű épületet 1951-ben szétdúlták, az aknazár szorításában a templom a rendszerváltásra már majdnem az enyészeté lett. Aztán 1990-ben felújították, ma újra itt tartják a miséket a rönöki híveknek.

A templom mellett, az egyházközség tulajdonában levő területen nemrég az Árpád-házi Szent Imre Alapítvány kezdett munkálatokba: huszonöt magyar szent emlékművét szerették volna megépíteni. A munkagép által ásott gödör falában és a kitermelt föld felszínén is csontdarabok bukkantak elő.

Dr. Takács Gyula plébános szemrevételezés alapján nagy bizonyossággal emberi csontoknak minősítette ezeket – bár nyilván végleges véleményt csak antropológusok tudnak majd mondani.

– Egykor település volt itt a hegyen, és annak a falunak két temetője is volt a templom közelében. Ezek a maradványok azonban nem tartozhatnak hozzájuk. Az egyik sírkert ugyanis a templom túlsó oldalán feküdt, a másikat pedig, amelyből néhány kidőlt síremlék ma is megvan, egy kis erdő és egy ma már megsemmisült plébániaépület választotta el attól a helytől, ahol most a csontokat találtuk. Az is árulkodó, hogy koporsódarabok nem kerültek elő, a maradványok mintha sok egymás mellé dobált holttesttől származnának.

Hírdetés

A plébános szerint a csontok állapotából inkább második világháborús áldozatokra lehet következtetni, ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy 1945 áprilisában az itteni határ mentén még ropogtak a fegyverek.

Pékó Tamás polgármester szerint egy egykori rábafüzesi jegyzőkönyv alapján évek óta keresnek egy tömegsírt a térségben, de eddig nem találták meg. Lehet, hogy erre bukkantak most rá a Szent Imre-templomnál?

Az építési munkákat természetesen leállították és a Honvédelmi Minisztérium (HM) tisztségviselőitől kértek segítséget. Gyula atya a napokban levélben fordul a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatójához a lelet bejelentésével és szakvélemény kérésével.

A falu, az alapítvány és az egyházközség minél előbb szakértői csoportot szeretne fogadni a helyszínen, hogy kiderüljön, valóban háborús tömegsírra bukkantak-e, és ha feltárásokat végeznek majd a helyszínen, mikor és milyen feltételekkel épülhet meg a tervezett emlékmű.

VAOL.HU


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »