Tömeggyilkosok az ártatlan menekültek, csecsemőket akarnak mészárolni – de a finnek nem adják ki, nehogy kivégezzék őket

Tömeggyilkosok az ártatlan menekültek, csecsemőket akarnak mészárolni – de a finnek nem adják ki, nehogy kivégezzék őket

Finnország nem adja ki Iraknak az emberiség elleni bűntettel vádolt ikerpárt – jelentette ki a finn igazságügyi miniszter. Miközben zajlik a vádakat tagadó testvérpár bírósági tárgyalása, a nyomozók lehallgatták a gyanúsítottak zárkai beszélgetését. A felvételek tanulsága szerint meg döbbentő dolgokra derült fény.

Az MTV3 csatorna szerint a testvérpár arról beszélt, miként tervezik a jövőjüket. Az egyik azt mondta, az összes síita muszlimot – beleértve a csecsemőket is – legyilkolná. Kiderült az is, hogy az Iszlám Államhoz is kapcsolatrendszer fűzi őket. Egyikük arról beszélgetett egy szaúdi nővel, hogy elfogadható-e az IÁ tevékenysége, illetve az, hogy az iszlám nevében embereket ölnek meg.

A rendőrség nem ad ki róluk információt. Az interneten azonban megtalálható egy videó, melyen egyikük pisztollyal lő le 11 hátrakötözött kezű embert.

Hírdetés

Az ügyész a testvérpárra életfogytiglant kért, ami Finnországban legkevesebb 12 év.

Finnország arra hivatkozva nem adja ki a testvérpárt Iraknak, hogy "valószínűleg nem számíthatnának korrekt eljárásra", és a tömeggyilkosságok miatt halálra ítélnék szegénykéket…

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239124&hash=d4353b6d76decc35&hd=1

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »