Tömegek tiltakoztak a rasszizmus ellen Finnországban

Tömegek tiltakoztak a rasszizmus ellen Finnországban

MTI nyomán

A finnek ismét bebizonyították, hogy rajta tartják ujjukat a kor ütőerén, és világosan érzik, mi a mai világ legégetőbb problémája: tízezrek tiltakoztak szombaton Finnországban a rasszizmus ellen.

Helsinki belvárosában mintegy 15 ezer ember vonult fel. „Elég!” – hirdette a tiltakozás szlogenje. A felvonulóknál zöld luftballonok voltak „Mondj nemet a nácizmusra!” felirattal.

Finnországban azt követően szervezték meg a rasszizmus és nácizmus elleni felvonulásokat, hogy a múlt héten meghalt egy 28 éves férfi, aki összeverekedett szélsőjobboldali tüntetőkkel. Beütötte a fejét, és a kórházban meghalt. Egy 26 éves férfit halált okozó testi sértés gyanújával őrizetbe vettek.

Hírdetés

A fővárosban Tarja Halonen korábbi finn elnök is felszólalt, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan részt vettek a felvonuláson, mert „a demokrácia csapatjáték”.

Hasonló felvonulást tartották Tamperében, Joensuuban, Jyväskyläban és Kuopióban is, ahol Juha Sipilä miniszterelnök is együtt vonult a menettel.

Ezzel párhuzamosan Zárt határok címszóval bevándorlás-ellenes tiltakozást is tartottak Helsinkiben.

Itt két embert előállítottak, mert nem engedelmeskedtek, amikor a rendőrök távozásra szólították fel őket.

A hatóságok szerint a tiltakozások békésen véget értek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »