Tombolnak dühükben a bocskoros tolvajok: nagy egyesülés helyett a magyar Erdély elcsatolásáról ír a német média

Tombolnak dühükben a bocskoros tolvajok: nagy egyesülés helyett a magyar Erdély elcsatolásáról ír a német média

Hisztirohamot kapott a román külügyminisztérium, valamint Emil Hurezeanu, Románia berlini nagykövete, illetve a román sajtó egy része, miután a német média vette magának a bátorságot, és nem a hivatalos, mitologizáló román megközelítés szerint és szóhasználattal számolt be az Erdély Romániához való csatolását egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésről – tudjuk meg a Főtér.ro-ról.

A román agyvizek a DPA hírügynökség híre miatt forrtak fel, az ugyanis a december elsejei román nemzeti ünnep kapcsán a valóságnak megfelelően megírta, hogy

száz évvel ezelőtt Románia annektálta Erdélyt, Magyarország egykori keleti tartományát, egyharmaddal növelve ezzel a saját területét.

A közszolgálati ZDF televízió pedig ezt a hírt átvéve számolt be az eseményről.

A román külügy kedden közleményben tartotta fontosnak reagálni. Mint közölte, "megdöbbenéssel" vette tudomásul a hírt, amely szerinte

nem a történelmi igazságot tükrözi, nevezetesen azt, hogy Erdély kinyilvánította az akaratát a Romániához való csatlakozásra.

A bukaresti külügy nagyot megy, képesek ugyanis leírni a következőket:

Hírdetés

a cikk címében található tendenciózus megközelítésen túlmenően az abban leírtak a történelem ismeretének hiányát és a történelmi tények szándékos figyelmen kívül hagyását tükrözik. 1818. december elsején százezer ember határozott a Romániával való egyesülésről, az összes párt, az összes egyház és az összes társadalmi osztály részvételével. Pedig ez elég nehéz lett volna egy kizárólag román részvétellel és a román1918-asnok nevében nyilatkozó nagygyűlésen. Még akkor is, ha szerintük a német közösség írta alá először a Gyulafehérvári Nyilatkozatot.

Továbbá:

Az említett hírben tapasztalható, tudatlanságból vagy rossz szándékból fakadó súlyos hibák sértik a történelmi igazságot és a versailles-i (1919) és a trianoni (1920) békeszerződéseket.

Minden olyan próbálkozás, amely e momentum csonka vagy lejárató célzatú bemutatását célozza, ellentétes a sajtó alapvető küldetésével, amely a korrekt és objektív tájékoztatásban merül ki. Ilyen értelemben a külügyminisztérium a berlini román nagykövetségen keresztül a DPA-hoz és a ZDF-hez fordult a helyzet tisztázása és a hírek pontosítása végett.

Nem elcsatolás, ugyan, dehogy…

Emil Hurezeanu berlini nagykövet – aki hivatalos levélben fordult Románia nevében az amúgy nem közszolgálati, hanem magánkézben levő DPA-hoz – a bukaresti média hisztérikus reakciója nyomán hétfő este az Antena 3 kormánypárti hírcsatornának nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte az egyébként magánkézben lévő DPA megfogalmazását, a "súlyosan hibás történeleminterpretáció" kijavítására szólította fel a hírügynökséget.

A diplomata tendenciózusnak és sajnálatosnak nevezte az "elcsatolás" megfogalmazást, amelynek használata szerinte "enyhén szólva is" hiányos történelmi ismeretekről árulkodik. A nagykövet állásfoglalása szerint az 1918. december elsejei történelmi aktus "az önrendelkezésen és a demokratikus szavazattöbbségen" alapult, és az 1919-es versailles-i, illetve az 1920-es trianoni "békeszerződés" is elismerte. "Ha ez egyenértékű Ausztria Hitler általi 1938-as elcsatolásával, akkor (…) mi ketten teljesen más világokban (…) élünk" – írta Hurezeanu a DPA igazgatójának – idézi a Maszol.ro.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »