Tolvajozás, hazugozás, gyurcsányozás – a szokásos a színvonal ma is az Országgyűlésben

A kormány politikájáról, a klímapolitikáról is szó volt napirend előtt, az Országgyűlés hétfői ülésén.

Párbeszéd: elhibázott a kormány politikája

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) kiemelte: a miniszterelnök azt mondta, ő bérből és fizetésből élő átlagember, tehát úgy tűnik, egy saját valóságban él, de ezt a kreált világot egyre kevesebb ember hiszi el. A kormányfőnek illetménye és tiszteletdíja van, és semennyire nem viselte meg a válság, ahogy a kormányhoz kötődő vállalkozókat sem – fogalmazott. Hozzátette: ők nem a válság vesztesei, az egyszázalékos kiváltságosok jól jártak. Úgy vélte, a kormány elhibázott politikája miatt a bérből és fizetésből élők jártak rosszul és a kiváltságosok jól. Az ellenzéki miniszterelnökjelölt a többséget, a 99 százalékot fogja szolgálni a kiváltságos egy százalékkal szemben – jelentette ki.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára úgy válaszolt, hogy a magyar oltási kampány sikeres, és mindenkinek mielőbb fel kellene vennie az oltást. Kitért rá: demokráciában az emberek választják meg a miniszterelnököt, ő az emberek alkalmazottja. A baloldal nem nagyon jeleskedett az emberek bizalmának elnyerésében az elmúlt években – fűzte hozzá. Elmondta: Karácsony Gergely programja 99 százalékban Gyurcsány Ferencé, a baloldal pedig mindig az emberektől, a vállalkozásoktól, a kiskeresetűektől vesz el válságos időkben. Ezzel szemben a kormány szerint mindenkinek munkát kell biztosítani és a béreket folyamatosan emelni kell – magyarázta.

LMP: nehezen hihető a miniszterelnök klímapolitikai álláspontja

Schmuck Erzsébet (LMP) felidézte: klímapolitikai ügyekről is szó volt a múlt heti EU-csúcson. Kevés, hogy a miniszterelnök azt mondja, a klímaváltozás költségeit a nagy cégeknek kell megfizetniük, ráadásul nehezen hihető is, hiszen a nagy autógyárak érdekeit védi – mondta.
Közölte: valóban nagy szerepet játszanak a globális nagyvállalatok a környezetszennyezésben, de nem lehet ennyivel elintézni a klímaváltozás ügyét, ezen túl is komoly feladatok vannak.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában kifejtette: szomorú, hogy az ellenzék politikai kérdést akar csinálni egy olyan ügyből, amely mindenki jövőjét befolyásolja. Ez egy komoly téma, a klímaváltozás mindenkit érint – tette hozzá. Kiemelte: ugyanakkor az ellenzék semmit nem tesz, amikor lehetősége lenne rá, mert amikor az Országgyűlés klímatörvényt fogadott el, az ellenzék nem támogatta, nem volt hajlandó együttműködni. Karácsony Gergely is csak látszatintézkedéseket hoz a környezetvédelem ügyében, ezzel szemben a kormány cselekszik – hangsúlyozta. Hozzátette: a klímaváltozás költségeit valóban nem az emberekkel, hanem a nagy szennyezőkkel kell megfizettetni.

DK: a kormány az ellenzék ellenzéke

Gyurcsány Ferenc (DK) az ellenzék ellenzékének nevezte a kormányt, amely szerinte jó ideje nem tud mással foglalkozni, mint az ellenzék politikai vezetőivel. Mi lenne, ha kormányoznának? – tette fel a kérdést, majd azt is firtatta, a kormány megbeszélte-e a nemzettel, hogy a Kínai Kommunista Párt befolyása alatt álló egyetemet hoz az országba, vagy hogy privatizálja az egyetemeket, vagy hogy akar-e új atomerőművet. Hangsúlyozta, nem akar Magyarország sem Kína, sem Oroszország gyarmata lenni. A politikus szerint a kormánypártok inkább azzal foglalkoznak, hogy a ficsúr jelző sérti-e az Országgyűlés méltóságát. "Ez nagyon lent van" – fogalmazott.

Hozzátette: a kormánypártok inkább arról beszélgetnek kinek ki az apja, a férje, azaz családfakutatással foglalkoznak. Azt is kifogásolta, hogy a Fidesz-KDNP hatalomban tartott kilenc évig egy főpolgármestert, "aki meg sem tudott nyikkanni egyetlen nyelven sem", most mégis azzal foglalkoznak, a jelenlegi főpolgármesternek milyen a nyelvtudása. "Jobb, mint a miniszterelnök-helyettesnek, ha jól látom, aki vadászatban kitűnő, egyébként pedig szégyent hoz nemzetére" – mondta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közölte, nem az a probléma, hogy valaki nem beszél valamilyen nyelvet, hanem az, hogy ha azt mondja, hogy beszél, aztán lebukik azzal, hogy nem beszél. Ez simlisség, ami egy miniszterelnök-jelölt esetében nem fér bele – hangoztatta. Az elmúlt időszak döntéseivel cáfolta azt a vádat, hogy a kormány nem végzi a dolgát. Közölte azt is, amikor Gyurcsány Ferenc volt a kormányfő, ugyanúgy támogatta a magyar-kínai felsőoktatási együttműködést.

Hírdetés

Világos beszédnek nevezte, hogy a DK-elnök politikai küzdelemre hívta ki a miniszterelnököt. Ugyanakkor nem tartotta jó fejleménynek, hogy 15 évvel az őszödi beszéd után még mindig Gyurcsány Ferenc a vezető a baloldalon. A koronavírus-járvány idején képviselt baloldali magatartást úgy értékelte: bármikor bármilyen ügyben képesek rárontani saját országukra, ha hatalmi megfontolásaik úgy kívánják.

MSZP: cinikus, hazug és korrupt a kormányzás

Harangozó Tamás (MSZP) a kormányfő múlt heti nyilatkozatát idézte fel, miszerint ő is bérből és fizetésből él. Szerinte ez megmutatja, mennyire cinikus, hazug és korrupt a kormányzás, amelyet Orbán Viktor fémjelez. Elmondta, 92 ezer ember több mint egy éve nem talál munkát, negyedmillióan vannak munka nélkül, 128 ezren semmilyen ellátást nem kapnak. Szóvá tette, hogy nem volt olyan rendelet a járvány alatt, hogy a járványkezelés költségeihez a politikusoknak is hozzá kell járulnia.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium parlamenti államtitkára a baloldali és a mostani kormány válságkezelését vetette össze. Szerinte 2010 előtt elvettek a nyugdíjasoktól, az orvosoktól, a közalkalmazottaktól, a családoktól, a mostani kormány igyekezett mindenkinek valamivel többet adni, vagy a hitelmoratóriummal kisegíteni a vállalkozásokat.

Jobbik: "felzabálja" a jövőt a költségvetés

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta, a 2022-es költségvetési törvényjavaslat "felzabálja" a magyar jövőt, azzal egyes kegyencek járnak jól. Szerinte a kormány Európa legkegyetlenebb költségvetését tette le az asztalra, abban keveredik az állampárti padláslesöprés a neoliberális kegyetlenséggel. Egész Európa legszűkmarkúbb munkanélküliségi ellátási rendszere Magyarországon van – tette hozzá. Azzal is vádolta a kormányt, hogy tudatosan erodál bizonyos családtámogatásokat, és hiányolta a bérlakásprogramot. Elmondta, nem támogatja a kormány a Jobbik javaslatát a mentőszolgálat támogatásának megemelésére; az jövőre 52 milliárd forintot kap, míg a vadászati világkiállításra 70 milliárd forintot fordítanak. A kormány abban nagyon aktív, hogy kínai és orosz hitelekkel eladósítsa az országot – hangoztatta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a képviselő elhallgatta, hogy a jövő évi büdzsé rengeteg pénzt fordít a koronavírus-járvány után újrainduló gazdaságra. 7300 milliárd forintról van szó, ami a GDP 13 százaléka – emlékeztetett. Elmondta, szép és jó, ha a Jobbik javaslatokat fogalmaz meg, de senki nem gondol a pártra úgy, mint amely képes önálló döntéseket hozni, mert betagozódott baloldalba. Hozzátette: a Jobbik közös plakáton szerepel a többi ellenzéki párttal, ez pedig azt jelenti, hogy a kétkulcsos adóra, vagy a társasági adó emelésére vonatkozó terveket is támogatja a Jobbik.

KDNP: a kormánynak a családok és a fiatalok jövője fontos

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt: a jövő évi költségvetés a gazdaság újraindítását szolgálja, forrásokat biztosít minden ágazat számára. Kiemelte: 2010-hez képest, jövőre háromszorosára – több 2780 milliárd forintra – emelkedik a családok támogatása, ami GDP 5 százalékát teszi ki. Emellett – folytatta – egészségügyre 2022-ben több mint 2800 milliárd jut, 1700 milliárddal több, mint a 2010-es utolsó baloldali kormány időszaka alatt, oktatásra pedig 2180 milliárd, 735 milliárddal, több mint 2010-ben.
Úgy fogalmazott: a költségvetés hitvallás is, azt mutatja meg, mi fontos az adott kormány számára. A Fidesz-KDNP kormány számára a családok, a gazdaság, a fiatalok jövője, az egészségügy fontos, ezzel szemben a baloldali kormányok költségvetése megszorításokból, megnyomorításból, adóemelésekből állt – fogalmazott.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára rámutatott: a kormány gazdaságpolitikájának sarokkövei 2010 óta nem változtak. Továbbra is munkaalapú társadalmat építenek, a teljesítmény és a beruházások növelésére építenek, kiemelt figyelmet fordítanak a családok megerősítésére, az idősek megbecsülésére és a gyermeknevelés támogatására. Hangsúlyozta: ezen nem kellett változtatni a járvány és a gazdasági válság idején sem. Úgy vélte: Magyarország a járvány utáni időszak nyertesei közé kell, hogy tartozzon, ennek jegyében készült el a jövő évi költségvetés is, ami a gazdaság újraindításáról szól.

Fidesz: Gyurcsány saját háza táján söprögessen!

Budai Gyula, a Fidesz képviselője Gyurcsány Ferencnek, a DK elnök-frakcióvezetőjének egy Facebook-bejegyzésére reagálva azt mondta: amit Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára az elmúlt 30 évben művelt, az "tényleg nagyon lent van". A fideszes politikus a Motim privatizációját, a sukorói telekcsere-ügyet, a Welt 2000 Kft. ügyét, a 2006-as tüntetéseken tapasztalt "rendőrterrort" és Gyurcsány Ferenc "házi ügyvédjének", Czeglédy Csabának a "milliárdos lopását" hozta fel példaként azokra az ügyekre, amelyek szerinte "tényleg nagyon lent" vannak, és Gyurcsány Ferenc "nyakig" bennük volt. Szerinte a volt miniszterelnöknek először ezekkel az ügyekkel kapcsolatban kellene őszintén elmondania az igazságot. De ne úgy, mint az őszödi beszédben! – jegyezte meg. A képviselő arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy "saját háza táján sepregessen".

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a 2006-os tüntetéseken rendőri erőszakot elszenvedettek visszaemlékezéseit idézte fel, és úgy értékelt: ők Gyurcsány áldozatai voltak. Felhívta a figyelmet arra: Dobrev Klára a mai napig kiáll amellett, hogy az akkori rendőri intézkedés jogszerű és arányos volt, sőt azt követeli, hogy a rendőröktől kérjenek bocsánatot. Nem azoktól, akiket letepertek, akiket brutálisan megvertek az utcákon, hanem az elkövetőktől – tette hozzá. Bírálta Gyurcsány Ferencet, mert szerinte mindezek után még "neki áll feljebb", és egyetlen embertől sem kért bocsánatot, sőt a baloldal a liberálisokkal együtt kitüntette az akkori rendőri vezetőket. Eközben – folytatta – Karácsony Gergely arról ír, hogy meg kell haladni az elmúlt 30 évet, és ezt úgy akarja megtenni, hogy maga mellé veszi Gyurcsány Ferencet. Az államtitkár megjegyezte azt is: a jobbikos Jakab Péter pedig "doromboló cicus díjat kap", amiért a Facebookon odakommentelte Gyurcsány Ferencnek, hogy mindent megtesz az érdekében és nem fogja engedni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök legyen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »