Tollaslabda-bajnokságot rendezett a Kikelet Kassa

Tollaslabda-bajnokságot rendezett a Kikelet Kassa

A kassai magyar egyetemisták számára létrehozott diákszervezet 1999 óta működik töretlenül. Közösségi, kulturális és szabadidős programokkal várják az érdeklődő fiatalokat. A tavaly ősszel megújult elnökség legutóbb egy tollaslabda-bajnokságra hívta össze a tagjait.

A KIKELET alapítása óta sok változáson ment keresztül, de mindig a fejlődés útján haladt. Ma már szoros kapcsolatban áll a Diákhálózattal, így sokkal több lehetőség tárul eléjük. Továbbá együttműködnek helyi szervezetekkel is, köztük a Csemadokkal, a Rovás Akadémiával, a Kassai Magyarok Fórumával és a Thália Színházzal.

Az új vezetőséget tavaly ősszel választották meg.

A KIKELET jelenlegi elnöke, Varga Fábián elmondta, hogy először került megrendezésre a tollaslabda-bajnokság (ugyanakkor nem utoljára). A versenynek a Nemzeti Teniszközpont adott otthont.

A mérkőzések (Fotó: Bodnár Krisztina)

A résztvevők körében sikert aratott a sportesemény. A vezetőség tervei között szerepel, hogy a jövőben gyakrabban szervezzenek sporttal kapcsolatos programokat.

,,Összességében jól éreztem magam, bár egy kicsit csalódott voltam a saját játékomat illetően. Önmagamhoz képest sok hibát vétettem, amivel nehezen tudtam megbékélni. Ugyanakkor nagyon jó érzés volt, hogy közösen sportolhattam a barátaimmal, és a néha-néha megjelenő kompetitív atmoszféra is tetszett”

Hírdetés

– nyilatkozta a Felvidék.mának Oltman Tamás, a Pavol Jozef Šafárik Egyetem hallgatója, aki sokáig aktív tagja volt a szervezetnek.

Megjegyezte: „Szerintem a Kikelet egy remek lehetőség azok számára, akik szeretnének Kassán barátokat találni, és minőségi időt tölteni velük. Sajnos napjainkban egyre kevesebb lehetőség van erre a munkahelyen és az iskolán kívül, így a Kikelet eseményei szerintem ilyen téren hiánypótlók. A társaság színes érdeklődési körök és személyiségek tekintetében is, valamint az események is egész változatosak.”

„A legnépszerűbbek általában a bulik, de én személy szerint inkább a társasjátékesteket, vagy a beszélgetős, családias eseményeket kedvelem. Emellett néha ellátogatunk más szervezetek eseményeire, vagy színházi előadásokra is. Akinek ezek közül bármelyik is felkeltette az érdeklődését, annak szerintem mindenképp érdemes legalább egyszer ellátogatnia valamelyik eseményre”

– tette hozzá Oltman Tamás.

A Kikelet Kassa pénzügyi alelnöke, Uličná Lucia és elnöke, Varga Fábián (Fotó: Bodnár Krisztina)

A KIKELET legközelebbi eseménye egy kvízest lesz március 11-én, a MaJel Rovásban, ahová minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak 18:30 órától.

Chovan Lilla/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »