A modern állatiintelligencia-kutatás első évtizedeiben a tudósok alig vettek tudomást a madarakról. Egyszerűen butának tartották őket, amit agyuk kis mérete és az emberétől jelentősen eltérő felépítése indokolt. Nem is feltételezték róluk, hogy az emberszabásúakhoz hasonló gondolkodásra képesek. Ez a felfogás mára gyökeresen megváltozott. Számos kísérlet igazolta ugyanis, hogy a varjúfélék alig hihető intelligenciával rendelkeznek.
Az állati intelligencia mérése, pláne az eltérő állatfajok intelligenciájának összehasonlítása meglepően nehéz feladat. A nehézség abból fakad, hogy már az állati intelligencia mibenléte is kétségek tárgya. A legelfogadottabb definíció szerint annál intelligensebb egy állat, minél hatékonyabban képes reagálni a környezetéből nyert információkra. A hatékonyság pedig abban nyilvánul meg, hogy az adott egyed mennyire lesz rátermett, milyen sikeresen éli túl a kihívásokat, mennyi utóda születik. Persze könnyű kijelenteni, hogy egy csimpánz intelligensebb, mint egy földigiliszta, hiszen azokban a tesztekben jobban teljesít, amelyek az emberihez hasonló intelligenciát hivatottak mérni. Ugyanakkor nem minden képesség előnyös minden állat számára, csak azok, amelyek növelik a rátermettségét. Mit érne a giliszta azzal, ha képes lenne eszközhasználatra, hogyha erre sosincs szüksége? Sokak szerint éppen az efféle problémák miatt elvileg is lehetetlen eltérő fajok intelligenciáját összehasonlítani. De ettől ez még érdekes tudományos kérdés marad, ezért más kutatók újra és újra megpróbálkoznak a megválaszolásával.
Két évvel ezelőtt az amerikai Duke Egyetem kutatói 36 állatfaj (leginkább majmok) intelligenciáját hasonlították össze ugyanazon kísérlet segítségével. Egy átlátszó, mindkét végén nyitott cső közepére ételdarabot helyeztek, az állat feladata pedig a táplálék megszerzése volt. A teszt mögött rejlő elgondolás szerint az intelligencia jó fokmérője az, hogy képes-e az állat ellenállni a legegyszerűbbnek tűnő megoldásnak (tehát annak, hogy egyenesen igyekszik elérni az ételt az átlátszó csövön keresztül). Az eredmények azt mutatták, hogy azok a majmok a legsikeresebbek e faladat végrehajtásában, amelyeknek nagy agyuk van.
De a Duke Egyetem vizsgálatában nem teszteltek madarakat. A svéd Lundi Egyetem kutatói ezért megismételték a kísérletet, ezúttal a legintelligensebb madarakként számon tartott varjúfélék, konkrétan varjak, hollók és csókák részvételével. A kísérlet nagyon hasonló módon zajlott. Először átlátszatlan, a végein nyitott csővel megtanították a madaraknak, hogy hogy is működik a berendezés, majd szembesítették őket az átlátszó csővel, közepén a táplálékkal. A madarak teljesítménye talán még a kutatók várakozásait is felülmúlta. A csókák és a varjak eredményei ugyanis megközelítették a száz százalékot, magyarul szinte mindegyik próba alkalmával sikerült nekik megszerezni az ételdarabot a cső végein keresztül. Ez a teljesítmény összevethető a csimpánzokéval és a bonobókéval, tudósít a Science Daily.
Minderre úgy képesek a varjúfélék, hogy agyuk mérete, súlya a töredéke a majmokénak. A kutatók ezért úgy gondolják, hogy az abszolút agyméretnél fontosabb az intelligencia szempontjából az agyi idegpályák lefutása és az agysejtek sűrűsége. Más tudósok egyenesen odáig mennek, hogy intelligenciájuk alapján a varjúféléket „tollas emberszabásúaknak” kellene nevezni.
A madarak butaságáról alkotott tévhitet látszólag alátámasztotta az, hogy ők nem rendelkeznek nagyagykéreggel, amely az emlősöknél a legmagasabb rendű agyfunkciókért felelős. Csakhogy azóta kiderült, írja a Guardian, hogy a madarak erre a célra egy másik agyrészt, az úgynevezett palliumot fejlesztették ki az evolúció során. Tehát a madarak agya máshogy épül fel, mint az emlősöké. Mégis szinte ugyanolyan hatékonyan képesek a klasszikusan magas intelligenciát feltételező feladatokat végrehajtani, amelyekben új dolgokat kell tanulni, és ezt az új tudást kreatívan alkalmazni a problémák megoldására.
Az intelligenciának ezer arca van, így nem lehet kijelenteni, hogy egy állat (vagy egy ember) általánosan intelligens mindenben. Mindannyian ismerünk embereket, akik rendkívül rátermettek valamilyen gondolkodást igénylő területen (például az atomfizikában vagy a titkosírás megfejtésében), a hétköznapi életben, a szociális kapcsolatokban pedig csak bukdácsolnak. Ők intelligensek is meg nem is. Az állatoknál ugyanez a helyzet: ugyanaz az állat, amelyik profi egy kísérletben, simán elhasalhat egy látszólag egyszerűbb másikban.
Jane Goodall csimpánzkutatásai óta az eszközkészítést és -használatot az állati intelligencia talán legfontosabb fokmérőjének tartják. Ilyen értelemben a varjúfélék között kifejezett zsenik is vannak. Legügyesebb képviselőjük a új-kaledóniai varjú, amelyik ágakból, levelekből készít magának kampószerű szerszámokat, hogy fák odvaiban, repedéseiben olyan táplálékokat is elérhessen, amelyekhez csőre nem lenne már elég. Az új-kaledóniai varjak a laboratóriumban olyan tárgyakból (például drótokból) is képes eszközöket készíteni, amelyekkel korábban még sosem találkoztak. Ezzel a képességükkel nemcsak a majmokat előzik meg, de a nyolcéves gyerekeket is. Persze ez nem jelenti azt, hogy a varjú általában véve intelligensebb lenne a gyerekeknél, hiszen ők számos más képességben múlják felül a madarat.
Az alábbi videót az Oxfordi Egyetem viselkedésökológiai kutatócsoportja készítette. Amint látható, az új-kaledóniai varjú először egy egyenes dróttal próbálja kipiszkálni a csőből a kis vödörre emlékeztető, ételt rejtő edényt. Amint belátja, hogy ez nem működik, fogja a drótot, kampót hajlít belőle, és azzal egy pillanat alatt kiemeli a vödröt a csőből:
Az Aucklandi Egyetem kutatói azt is kimutatták, hogy az új-kaledóniai varjak képesek megérteni, hogy ha köveket dobálnak a vízzel félig telt csőbe, amelynek felszínén táplálékdarab úszik, akkor azzal megemelhetik a víz szintjét egészen addig, míg már elérik a táplálékot. De itt nem áll meg a tudományuk. A tesztekben inkább a vízzel telt csőbe dobáltak tárgyakat, míg a sok szempontból hasonló, homokkal telt csővel nem nagyon foglalkoztak; olyan tárgyakat dobáltak a vízbe, amelyek elsüllyedtek, és nem olyanokat, amelyek úsznak a víz felszínén; inkább a tömör és nem az üreges tárgyakat választották; és ha az egyik csőben eleve több víz volt, akkor abba kezdtek el dobálni:
Bár csak néhány madárfajt ismerünk, amelyről már köztudomású, hogy kivételesen magas az intelligenciája, nem tudhatjuk, hogy hány okos madár élhet a földön. Intő példa lehet a hawaii varjú vagy a helyiek nyelvén alalá esete. Róla csak néhány éve fedezték föl, hogy az új-kaledóniai varjúhoz hasonló eszközkészítő képességekkel bír. Csakhogy akkorra már a vadonban kihaltnak minősült, és mindössze 109 példány élt fogságban. Korábban volt olyan pillanat is, amikor csak harminc ilyen madár létezett a világon. Ki tudja, hogy a sok veszélyeztetett madárfaj között megbújó zsenik megérik-e kihalásuk előtt, hogy felfedezzük kivételes képességeiket?
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
