Gulyás csak pislogott.
Tölgyessy Péter volt a Partizán vendége, ahol kőkemény bírálatot fogalmazott meg Magyar Péterrel szemben. Az SZDSZ egykori elnöke a következőket mondta az új miniszterelnökről:
„Az az érzésem, mintha Magyar Péter nem is lenne igazán tisztában ezekkel a kérdésekkel. Ő jellegzetesen az internet világából jött politikus, aki káprázatosan eligazodik a rövid bejegyzések, odaszólogatások és hasonlók világában, de nem feltétlenül ismeri a legapróbb részletekig a magyar gazdaság, illetve Magyarország világpolitikai helyzetének összes összefüggését. (…) Magyar Péter naponta huszonötször mondja, hogy erre adott utasítást, arra adott utasítást… a miniszterek pedig olyanok, mint valami melósok a miniszterelnökhöz képest. Na most ez nem így van.”
Tölgyessy korábban kimondta azt is, hogy erőszakos fráternek tartja az új miniszterelnököt. A politológus a Tisza Párt győzelme után az egyik előadásában arról beszélt, hogy erőszakosság van Magyar Péterben, közeli ismerősei szerint dührohamai is vannak – számolt be róla a Hír TV.
Mindenesetre a politikai álmoskönyvek szerint nem a legjobb jel, ha ilyen rövid idő alatt, ennyire súlyos kritikák fogalmazódnak meg egy újdonsült miniszterelnökkel szemben.
Könnyen lehet a mennyből a pokolba jutni.
Borítókép: Tölgyessy Péter a Partizán stúdiójában (Fotó: Képernyőkép)
Csépányi Balázs – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


