Hatvannyolcban valami eltört. Daniel Cohn-Bendit, akin akkor még kevésbé tűnt kinőttnek a harcos forradalmár jelmeze, elsütötte a startpisztolyt. Egy nantes-i uszoda avatásán – amelyet néhány anarchista diáktársával megpróbált megzavarni, de az avatást végző sportminiszter letorkollta – egyéb gondolata nem lévén, lenácizta a minisztert.
Nem tetszik a rendszer
Ezzel kezdetét vette Vörös Dani karrierje, és egyszersmind felderengett a későbbi csodafegyver: az antifasizmus gyakorlati alkalmazása, egyszerűbben a „lefasisztázás”. Természetesen nem a francia Fehér Forradalom szkinhedjeivel vagy a nyugatnémet huligánokkal keménykedtek. Inkább azokkal a visszaütésre nem hajlamos konzervatívokkal szemben kezdtek meg lejárató hadjáratot, akiknek az volt a „bűnük”, hogy nem tetszett nekik a szélsőbaloldali csecsemőmaffia randalírozása az egyetemen és a közéletben.
Európa sebei
Elgondolkodtató, hogy Cohn-Bendit épp annak a Francois Missoffe-nak replikázott az uszodában úgy, hogy „ez egy náci válasza”, aki egyébként huszonöt évvel korábban fegyvert fogott az akkor még tényleg létező nácik ellen – részben éppen azért, hogy a Vörös Dani-félék is szabadon elmondhassák véleményüket. Az ingyen kapott lehetőséget Cohn-Bendit és a többi, pozícióba jutott társa maximálisan kihasználta, ideológiai tisztogatásaikkal soha nem gyógyuló sebeket ejtve Európán. Az alkalmazott neomarxista kritikai szociológia és filozófia az úgynevezett antifasiszta ideológiai küzdelem során egyre mélyebb rétegekben kutatta fel, és vágta ki rozsdás késével a kirekesztőnek tartott hagyományokat. Emellett addig rostálták a könyveket és filmeket, addig ütötték ezek alkotóit és kiadóit, amíg beléjük nem verték az öncenzúrát.
Rasszista Mikulás, antiszemita törpék
Azonban lendületük a forradalom győzelme után is tovább sodorta a mozgalmat. A kalapácsos ember mindenben szöget lát, a mozgalmár mindenhol ellenséget: ha kell, a sci-fi filmekben, ha kell, a gyerekmesékben. Még a holland Mikulás is rasszista, ha Fekete Péter nevű segítőjének bőrszíne – ki hinné – fekete. A nagy cenzorkodásban egészen odáig sikerült eljutni, hogy Antoine Buéno politológus rasszistának és antiszemitának kiáltotta ki a mesebeli Hupikék törpikék közösségét „kollektivista társadalmuk”, a gonosz fekete törpök és a – szerinte – zsidókról készült karikatúrákra hajazó Hókuszpók miatt.
Komolytalan inkvizíció
Az igazán elszánt izmus-hívők még elébe is mentek a dolgoknak: számon kérték a DC-képregények alkotóin vagy a Harry Potter írónőjén, hogy műveikben miért nincsenek homoszexuális hősök. Csak nem homofóbok? Ahogy most nem úszhatta meg a sci-fi klasszikus Star Wars sorozat folytatása sem, ahol a kötelező jelleggel szerepeltetett meleg, fekete és női karakterek arányát patikamérlegen kellett kimérni. Csak nehogy valamelyik érzékeny csoport szégyenfalára – és így az aktivista-internacionálé bojkottja alá – kerüljön a film. A már rég minden komolyságát elvesztett toleranciainkvizíció ellen hatékony fegyvernek természetesen sosem a hápogó felháborodás, hanem a gúny bizonyult. Michel Houellebecq szúrós élcelődése máig józanítóan hat a marxista vulgárfilozófia mákonyában.
Hülyeség ellen humorral
Most, amikor odáig süllyedt a mozgalom, hogy képzeletbeli lények szexuális identitását firtatja, már az alsóbb szinteken is kiprovokálta a szervezett ellenállást. Internetes mémek és twitteres kommentek kifogásolták a túl sok fekete színészt az egyébként ezerféle bolygón ezerféle fajnak teret adó Star Wars-széria legújabb részében, átesve a ló túlsó oldalára. – Elveszik a fehérek elől a munkát – mintha csak egy harmincas évekbeli alabamai kocsmai eszmecserébe hallgatna bele az ember. Mit fűzhetnénk ehhez? Ha a hülyeség van hatalmon, azt csak humorral lehet legyőzni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 11. 24.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
