Tokmac Nguen rejtélyes meghívója a norvég válogatottba

Tokmac Nguen rejtélyes meghívója a norvég válogatottba

Az FTC csatárának meghívását a klubja jelentette be, majd kiderült, épp a Ferencváros nem engedi el a nemzeti együttesbe.

Szombaton még a Bicske elleni Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt az FTC-ben Tokmac Nguen, majd a klub hivatalos honlapjának az értesülése szerint meghívót kapott a norvég válogatottba, miután az északi csapat teljes kerete karanténba került egy pozitív koronavírus-eset miatt (nem is játszotta le vasárnap Bukarestben a Románia elleni Nemzetek Ligája-találkozót).

Hírdetés

A Nemzeti Sport azonban észrevette, hogy a szerdán Bécsben pályára lépő norvég csapat játékoslistáján nincs rajta a kenyai születésű, de norvég állampolgárságú csatár. A Fradi honlapjának az információja annak fényében vált érdekessé, hogy a norvég sajtóban megszólalt Tokmac, és elárulta, valóban megkereste hazája szövetsége, de nem játszhat, miután kisebb sérülése, valamint a gárda sűrű menetrendje miatt az FTC nem engedte el.

„Nagyon sajnálom, de nem tudok mit tenni. Bármivel próbálkozhattam volna, a klub úgy döntött, hogy nem enged el” – mondta a támadó, aki eddig csak Norvégia utánpótlás-válogatottjaiban játszott, a felnőttek között még nem mutatkozott be.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »