Tokaji bor – Toronto, Fokváros

Tokaji bor – Toronto, Fokváros

Közvetlenül 2013 karácsony előtt nyílt meg Torontóban a Tokaji Wine Boutique Étterem, amely az észak-amerikai kontinensen elsőként jogosult magyarországi pincészetek termékeinek értékesítésére, illetve a kanadai piacon egyedüliként a magyar borok helyszíni forgalmazására.

Az étterem egyben Magyar Borok Háza, ahol tíz neves magyarországi pincészet negyvenféle borát értékesíthetik. Az észak-amerikai piacon a Vinum Tokaj International LLC. által végzett néhány éves előkészítő marketing- és piacépítési tevékenység eredményeként nyithatott meg az étterem. 

Az eseményen Magyarországot dr. Szabó Stefánia torontói főkonzul képviselte, aki Balla Sándornak, a Tokaj Canada elnökének és a Borház menedzserének társaságában köszöntötte a politikai és gazdasági élet szereplőit, illetve a helyi magyar közösség képviselőit, a kanadai metropolis Vaughan városrészének polgármestere pedig díszes levélben gratulált a nyitáshoz. 

A borkóstolóval egybekötött ünnepi vacsorán a magyaros menü mellé tokaji pincészetek borait szolgálták fel. Mint a helyszínen elhangzott,

a rendezvény a magyar kormányzat által elindított azon kezdeményezés első lépése, amelynek részeként az egyes magyar borvidékeket – kiemelten Tokajt – szeretnék visszahelyezni a világ bortérképére.

Hírdetés

Ennek megvalósítása közben a Vinum Tokaj International  két újabb észak-amerikai helyszínen, New Yorkban és Los Angelesben is a torontóihoz hasonló „boréttermet” készült megnyitni. 

A dél-afrikai Fokváros környékén az egyik település a Tokai nevet viseli, és ez

az elnevezés összefüggésben áll híres borvidékünkkel.

Bár ez az előváros a múlt század negyvenes éveiben indult igazán fejlődésnek, néhány öreg, holland típusú ház jelzi, hogy az első telepesek Észak-Európából hajóztak ide, Afrika déli végére. Az első szőlővesszőket mégsem a hollandok, hanem egy Johann Andreas Rauch nevű porosz lakatosmester ültette el birtokán, a 18. század végén. A krónikások nem állítják, hogy ezeket Tokajból hozta volna, azt azonban valószínűsítik, hogy Rauch ismerte a tokaji borok jellegzetes édes ízét, s miután termés hasonló jellegűnek bizonyult, birtokát is így nevezte el. A nevet hamar átvette a település, s az arra autózók eltöprenghetnek azon, hogy az amúgy igen fejlett dél-afrikai szőlészet és borászat itt mi módon kapcsolódik a Bodrog-parti tájakhoz.

A szerző köszöni dr. Király Ödön kanadai gazdasági és kereskedelmi tanácsos segítségét.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »