Idén március 21-én van az első magyarországi bolsevik állam, az úgynevezett Tanácsköztársaság kikiáltásának 100. évfordulója. Ebből az alkalomból a kommunizmus egy évszázados magyarországi történetét vizsgálta meg a Nézőpont Intézet, azzal a céllal – mondta Mráz Ágoston Sámuel igazgató –, hogy bemutassa a kommunista-antikommunista törésvonal alakulását, és felmérje a mai magyar társadalom kommunizmussal kapcsolatos nézeteit.
A közvélemény-kutatás megállapításait Lajtai Márk, az intézet vezető elemzője ismertette. A vizsgálat megcáfolta azt az általános vélekedést, miszerint a kommunizmus megítélése egyre kevésbé játszik szerepet a magyarok szavazói magatartása, pártválasztása szempontjából.
Sőt,
A 18–29 éves korosztály 61 százaléka tartja jelentősnek ezt a törésvonalat, és 58 százalékuknak fontos pártválasztáskor, hogy egy adott politikai csoport hogyan viszonyul a kommunizmushoz. A 60 évesnél idősebbek esetében ez a két arányszám 48, illetve 36 százalék.
A 18–29 évesek között vannak a legtöbben azok, akik elkötelezetten antikommunisták, míg a 60 év felettiek nevezhetők a legkevésbé antikommunistának.
A válaszadók a magyar történelem elmúlt 150 évében a második legjobb időszaknak – a 2010 óta tartó időszak után – a Kádár-korszakot tartják.
A törésvonal kialakulásáról, a Tanácsköztársaság jogi és politikai abszurditásairól Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezető tanára tartott előadást. Röviden utalt arra, hogy a 19. század utolsó évtizedeinek hihetetlenül gyors fejlődése mellett megjelent a szegénység is, a hirtelen felduzzadt városokban pedig a bűnözés. Mielőtt a problémákra válaszok születhettek volna, kitört az I. világháború, amelynek mérlege 500 ezer halott, 500 ezer rokkant volt. A lelki megrokkanásról nem esik szó, arról, hogy a korábbi normák elvesztek, olyan eszközök váltak megszokottá, amelyek előzőleg elképzelhetetlenek voltak, például a falvakban a rekvirálás, vagy az, hogy a katonai becsület jelképét, a sapkarózsát vagy a tiszti rangjelzést letépik, hogy őszirózsát tűzzenek a helyére. Ami egyébként krizantém volt – tette hozzá Horváth Attila, – mert halottak napjára készültek a virágárusok.
1918-19 eseményeinek 1945 utáni marxista interpretálását örökítették tovább az akkori történészek tanítványai, így maradhattak meg a pozitív képek (államosítás, Balatonnál nyaraló proletárgyerekek stb.) még a mai középnemzedékekben is. A jogtudós egyetemi tanár viszont a történelmet aszerint vizsgálja, hogy mi volt törvényes és mi nem. Például az államosítás kritériuma, hogy közérdekből történjék és kártalanítással járjon. Ezek nélkül: jogtalan vagyonelkobzás. 1919-ben ez utóbbi zajlott.
Maga a Tanácsköztársaság is puccs volt, amelyet a börtönből készítettek elő a kommunisták, miután 1919 februárjában a Népszava székháznál lezajlott ostrom miatt – amelynek négy rendőr esett áldozatul – letartóztatták a vezetőiket. A Gyűjtőfogházban élvezett kivételes helyzetüket, luxuskörülményeiket szovjet zsarolásnak köszönhették, amely a magyar hadifoglyok sorsával fenyegette meg a Berinkey-kormányt.
Március 21-én kerültek hatalomra Kun Béláék, akik mindent át akartak ültetni, amit az Oroszországi Kommunista Pártban tapasztaltak. Nem véletlenül adta Horváth Attila előadása címéül: A Tanácsköztársaság jogi és politikai abszurditásai, mert mi másnak lehet nevezni, ha nem abszurditásnak például a hangszerek államosítását, a húsvéti tojásfestés tilalmát, vagy a papi nőtlenség betiltását! Hogy az államosított autók, aranytárgyak, műkincsek, lovak, mezőgazdasági gépek sorsát elképzeljük, nem kell különösebb fantázia. Ahhoz sem, hogy kik költöztek be a 3 szobásnál nagyobb lakásokba.
Azért volt, amit adott a tanácskormány: minden beszolgáltatott nemzeti zászló helyett egy vörös zászlót lehetett hazavinni. Rónai Zoltán jogi végzettségű igazságügyi népbiztos pedig Marx nézetét vallotta, miszerint a bűnözés a kapitalizmus terméke, most már nincs kapitalizmus, tehát kinyittatta a börtönöket, köztörvényes bűnözők ezreit szabadítva az országra.
Nem véletlen, hogy a kommunista vezetők dicsőséges országlásuk végén nem a benyomuló románok és nem a különböző tiszti különítmények elől menekültek, hanem a budapesti népharag elől: a maradék vörös őrség segítségével tudtak csak felszállni a pályaudvaron a bécsi vonatra.
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
