Țoiu „nyitott, pragmatikus és konstruktív” megközelítést ígér a Magyarországgal folytatott párbeszédben

Țoiu „nyitott, pragmatikus és konstruktív” megközelítést ígér a Magyarországgal folytatott párbeszédben

Oana Țoiu román külügyminiszter hivatalában fogadta kedden Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert – tájékoztatott a szaktárca.

A külügyminisztérium közleménye szerint Oana Țoiu ismét megköszönte Magyarországnak Románia schengeni csatlakozásának támogatását. Mint hangsúlyozta, Románia schengeni tagsága mindkét ország számára konkrét előnyökkel jár, hiszen a közlekedés és a szállítás megkönnyítése mellett növelte a vállalkozások hatékonyságát, ami az üzleti forgalomra is hatással van. Románia schengeni csatlakozása után 13 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, és a kétoldalú beruházások volumene is kedvező tendenciát mutat – jelentette ki.

A két miniszter tárgyalt a kétoldalú kereskedelem további bővítéséről és az együttműködés erősítéséről olyan ágazatokban, mint az infrastruktúra, a közlekedés vagy az energia.

Hangsúlyozták ugyanakkor a nemzeti kisebbségek fontos szerepét a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok elmélyítésében

– olvasható a külügyminisztérium közleményében.

Szijjártó és Țoiu megállapodott abban is, hogy 2026 első felében összehívják a magyar-román gazdasági vegyes bizottságot,

Hírdetés

amelyik legutóbb 2021-ben ülésezett – írja az Agerpres.

Oana Țoiu a találkozón kiemelte, hogy Románia továbbra is törekedni fog a „nyitott, pragmatikus és konstruktív” megközelítésre a Magyarországgal folytatott párbeszédben.

Ez azt is jelenti, hogy őszinte párbeszédet akar azokban a kérdésekben is, „amelyekben a két fél álláspontja nem egyezik meg”

– hangsúlyozták a külügy közleményében.

A külügyminiszterek a regionális biztonságról és az orosz-ukrán háború lezárását célzó béketárgyalások kilátásairól is tárgyaltak.

Oana Țoiu beszélt az egységen és szolidaritáson alapuló európai fellépés fontosságáról, illetve megerősítette Románia elkötelezettségét a Moldovai Köztársaság, Ukrajna, valamint a nyugat-balkáni partnerországok csatlakozási törekvéseinek támogatása mellett – derül ki a közleményből.

Forrás: Krónika

Borítókép: Román külügyminisztérium

The post Țoiu „nyitott, pragmatikus és konstruktív” megközelítést ígér a Magyarországgal folytatott párbeszédben appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »