Többezer bűncselekményt követtek el az angol szurkolók

Nagyjából ötezer jegy nélküli angol szurkoló rontott be vasárnap a Wembley Stadionba a labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjének kezdete előtt. A tömeg elsodorta a háromoroszlánosok kapitányának, Harry Maguire-nek édesapját is, aki feltehetőleg bordatörést szenvedett. Angol szurkolók kifütyülték az olasz himnuszt, majd a meccs után nekitámadtak az ünnepelő olasz szurkolóknak. Az UEFA több okból is eljárást indított az angol labdarúgó-szövetség (FA) ellen.

A rendőrség jelentései szerint az Eb-döntő után angol szurkolók támadtak a győzelmet ünneplő olaszokra – írta az Independent. Eddig már több mint 2300 esetet jegyeztek fel, de ez még nem a végleges adat. Viszont az már biztos, hogy a mostani esetszám túlmutat a 2018-as oroszországi világbajnokság során történt incidensek számán, ezzel pedig „elnyerte” a bűncselekmények szempontjából a legrosszabb futballtorna címét.

A támadások között van késelés, verekedés és a rendőrség elleni támadás is. Angliában és Walesben már legalább 622 személyt tartóztattak le. Több szurkoló pedig azt nyilatkozta, hogy a Wembley Stadionban az olaszok felé idegengyűlölő szitkozódások hallatszottak el. Egy angol szurkoló például árulónak nevezett egy férfit, amiért az hagyta, hogy egy olasz szurkoló kidobja a kukába a szemetét.

A súlyos rendbontások körülményeinek feltárására, amelyeket a stadiont vasárnap megrohamozó, jegy nélküli angol szurkolók okoztak, vizsgálat indult.Az UEFA kedden fegyelmi eljárást indított az angol labdarúgó-szövetség (FA) ellen. A vádak között szerepel a pályára való berontás, tárgyak dobálása, zavargás az olasz himnusz alatt, valamint tűzijátékozás is.

Az egyik rendőri vezető szerint jelentős rendbontások voltak országszerte a mérkőzés alatt. A Wembley-ben rendezett döntő előtti órákban jelentős volt az alkohol- és drogfogyasztás mértéke. Kiemelte: „Vasárnap egy sor olyan tényező találkozott, amelyek súlyosbították az eseményeket”.

Hírdetés

A rendőrségi adatok szerint a döntő alatt 875, a labdarúgással kapcsolatos incidens történt, ez több mint kétszerese a bajnokságok vagy kupák bármelyik mérkőzésén tapasztaltaknak. Ebből csaknem 500 eset történt vendéglátóhelyeken, 246 esetben a rendőrök letartóztatták a randalírozókat.

A vasárnapi döntő előtt, amikor a stadiont megrohamozták a jeggyel nem rendelkező angol szurkolók, Harry Maguire angol középhátvéd édesapja, Alan bordatörést szenvedett – olvasható a Daily Mail oldalán. Az 56 éves könyvelő a földre szorult, és a gyanú szerint két bordája is eltört, miután a stadionba egyledöntött bejáraton keresztül betörő szurkolók átgázoltak az útjukban állókon. A férfi éppen a játékosok családjai számára fenntartott helyre próbált eljutni.

Maguire elismerte, őt és édesapját sokkolta az eset, és hálás volt azért, hogy a gyermekei nem voltak jelen a meccsen.

Annak ellenére, hogy Maguire édesapja az incidens miatt rendkívüli fájdalmakkal küzdött, nem kért orvosi kezelést, mivel nem akarta megkockáztatni, hogy lemaradjon fia élete talán legnagyobb mérkőzéséről. Maguire hozzátette: „Félelmetes volt, (az apám) azt mondta, hogy félt, és nem szeretném, ha bárki átélné ezt egy futballmérkőzésen.

Maguire a meccs után egy képet posztolt a Twitteren, amelyen a vereség után otthon, családjával látható. A képleírásban megköszönte a szurkolók támogatását: „Nagyszerű újra otthon lenni a barátaimmal és a családommal, köszönöm a támogatást, mint mindig.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »