Többéves béke ért véget Kárpátalján

Többéves béke ért véget Kárpátalján

Többéves kárpátaljai fegyvernyugvást szakított meg az ukrán szélsőjobboldali szervezet, a Jobb Szektor (PSZ), Mihajlo Lanyo ellenzéki képviselő testőrsége és az ukrán rendőrség július 11-én Munkácson.

A felek között a ’90-es években dívó leszámolási formára hasonlító tűzpárbaj alakult ki az Antaresz sportkomplexumban, majd a Kijev–Csap-autóúton. Az eddigi adatok szerint az esetnek három áldozata és tizenegy sérültje van, ugyanakkor Jurij Holovcsak, a Munkácsi Járási Kórház főorvosa hivatalosan egy áldozatról számolt be. Máig tisztázatlanok a körülmények, a felek egymásnak ellentmondó információkat hoznak napvilágra. A tézisek között alvilági leszámolás, a csempészbiznisz újraosztása éppúgy szerepel, mint a Jobb Szektor lejáratása vagy Kárpátalja destabilizálása.

Az esetet követő pár órán belül fenekestül felfordult a térség. A megye vezetése különleges óvintézkedéseket vezetett be: lezárták a Kijev–Csap-autóutat, harckocsik, maszkos katonák jelentek meg az utakon, Munkácson fokozott készültséget rendeltek el. Betiltották a tömegrendezvényeket, megerősítették a kulcsfontosságú létesítmények őrzését.

Tüntetések országszerte

Felvetődik a kérdés, szükség van-e a megyében ilyen mértékű óvintézkedésekre. Talán Dmitro Jaros Jobb Szektor-vezető kijelentései adhattak igazi okot a fokozott készültségre: Viktor Baloga és Mihajlo Lanyo képviselőket, illetve Viktor Medvedcsuk oroszbarát ukrán politikust tette felelőssé a kialakult helyzetért. Jaros a képviselők felelősségre vonását és mentelmi joguk megszüntetését, továbbá a rendvédelmi szervek vezetőinek lemondását követelte. Nehezményezte, hogy a rendvédelmi szervek „fiaira” támadtak, s kifejezte, hogy képződményük fegyveresei készek megvédeni a bajtársaikat. Jaros felhívására országszerte tüntetésbe fogtak a PSZ tagjai, akik Lanyo elfogatását és a megye vezetőinek lemondását követelték. Ungváron is tüntettek hétfő délután – több-kevesebb sikerrel – a PSZ aktivistái. Kedden Viktor Baloga parlamenti képviselő ellen gyűlt össze egy 200 fős tömeg Ungváron, mivel felmerült a gyanú, hogy ő fizette le a Jobb Szektor kárpátaljai csoportját. A megmozdulás alig 20-25 percig tartott.

S hogy mi történt pontosan Munkácsnál?

A Jobb Szektor álláspontja szerint az alvilági múltú Lanyo kezdeményezte a szombati találkozót, mivel a csoport tagjai ellenőrzésük alá vonták a kárpátaljai határátkelőhelyeket, és akadályozták a zöldfolyosókon történő csempészést.

„Őrző-védők”

Hírdetés

Mihajlo Lanyo beszámolójában ezzel szemben az áll, hogy a keleten harcoló katonák rehabilitációjáról tárgyaltak a PSZ kárpátaljai parancsnokával, amikor is fegyverropogás zavarta meg békés kávézásukat. Minden jóhiszeműségünk ellenére is nehéz megérteni, hogy a katonákat segítő megbeszélésre miért négy felfegyverzett dzsippel indult útnak a PSZ társasága, s miért várta őket közel száz, szintén fegyveres „őrző-védő”. A korábban régiós (Régiók Pártja) honatya szerint Viktor Baloga parlamenti képviselő áll a konfliktus kirobbantásának hátterében. Ő adott parancsot a támadásra, hogy gyanúba keverje és ellehetetlenítse vetélytársát az októberi helyhatósági választások előtt.

Baloga is megszólalt az ügyben, szerinte Szerhij Saranics ezredes, kárpátaljai rendőrparancsnok írta a munkácsi események forgatókönyvét, s a szálak Arszen Avakov belügyminiszter kezében futnak össze. A képviselő szerint a város vezetősége tisztában volt a kibontakozó cselekményekkel, hiszen Lengyel Zoltán munkácsi polgármester napokkal korábban értesítette őt, hogy Lanyo találkozóra hívta a PSZ képviselőit, s a rendőrfőkapitány kezeskedett róla, hogy nem adnak teret egy esetleges összetűzésnek.

Baloga szerint Saranicsnak személyes konfliktusa lehetett a PSZ tagjaival, s a velük való leszámoláshoz Lanyo szolgált csalétekül. Az eredeti tervek szerint még a sportlétesítménynél megsemmisítették volna a PSZ tagjait, de nem számoltak azzal, hogy a fiúknak sikerül kitörniük. Érdekesség, hogy az összecsapás idejére Baloga elhagyta a megye területét.

A tűzpárbajt követően megindult a hajtóvadászat a PSZ-tagok ellen, akiknek (ügyességüknek, a rendőri inkompetenciának vagy civil segítségnek köszönhetően) sikerült kisiklaniuk az üldözők markából. Arról csak találgatások folynak, hogy a kárpátaljai hatóságok teljes készültségben, más megyék haderejével kiegészülve miért nem tudnak elfogni egy tucat fegyverest. Két súlyos sérült még vasárnap feladta magát, július 13-án éjjel két újabb PSZ-tag került a rendőrök kezére. A PSZ állítása szerint a fegyveresek önként jelentkeztek, hogy tisztázzák magukat az őket érő rágalmak alól. A helyszínen a Rizak családdal sikerült felvennünk a kapcsolatot, elmondták, hogy szerda reggelre kivonták a haditechnikát a településről. Egy-két katona járőrözik ugyan az utcákon, de teljes a nyugalom a faluban, az emberek végzik mindennapi teendőiket. A lakosok többsége Lanyót és a Jobb Szektort is hibásnak tartja a kialakult helyzetért – mondta Rozalia Rizak –, nincs szükségük korrupt vezetőkre, ahogy a PSZ „felszabadító akcióira” sem.

Szenzációhajhász cikkek

Jelenleg viszonylag nyugodt a helyzet Kárpátalján, bár a képet itt-ott állig felfegyverzett katonák zavarják meg, és a médiából áramló szenzációhajhász, pánikkeltő cikkek nyugtalanságot okoznak a lakosság körében.

Kettős a Jobb Szektor megítélése a megyében: egyesek szélsőséges banditáknak tartják őket, akik önkényesen akarják kezükbe venni a hatalmat, és konfliktust szítanak a békés lakosság körében. Szombat óta jelentősen megnövekedett a hasonlóan gondolkodók száma. Egy másik réteg szerint modern kori Robin Hoodokkal állunk szemben, akik megelégelték a folyamatos korrupciót, a drog-, cigaretta- és embercsempészetet, s idejét látták, hogy igazságot szolgáltassanak. Nem csak a civil lakosság körében támogatják a PSZ tagjait: a fegyveres egység nélkül a jelenleginél is nehezebb helyzetben lenne az ukrán hadsereg a fronton – állítják kárpátaljai önkéntesek. A munkácsi 128-as hegyi gyalogdandár szintén kijelentette: nem indulnak harcba a PSZ tagjai ellen, mivel vállvetve harcoltak velük a terrorellenes műveletek helyszínén.

Ebben a történetben sincs fekete és fehér, nem beszélhetünk jó és rossz fiúkról. Szinte minden kárpátaljai vezetőnél csontvázakra bukkannánk, ha kutakodni kezdenénk a szekrényeikben… Teljes váltásra lenne szükség ahhoz, hogy sikerüljön visszaszorítani az Ukrajna története óta fennálló korrupciót, banditizmust és önkényességet. A helyzet tisztázása érdekében annyi azonban történt, hogy a legfelsőbb tanács ideiglenes parlamenti vizsgálóbizottságot hozott létre kedden a konfliktus körülményeinek a kivizsgálására. Egy nappal korábban az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit, és Ukrajna más megyéiből vezényelt munkatársakat a helyükre. Az ukrán elnök az országban működő törvénytelen fegyveres szervezetek lefegyverzésére szólította fel az Ukrán Biztonsági Szolgálatot. Igor Kononenko parlamenti képviselő, a Petro Porosenko-blokk parlamenti frakciójának első elnökhelyettese július 15-én bejelentette, hogy Hennagyij Moszkalt, a kelet-ukrajnai Luhanszk megye katonai-polgári közigazgatásának a vezetőjét nevezték ki Kárpátalja megye kormányzójává. Porosenko ugyanekkor Ungvárra érkezett, ahol hivatalosan is megerősítette az állami közigazgatási hivatal vezetőjének váltását. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat kárpátaljai vezetőjévé Oleh Vojevodint, a megyei rendőrparancsnokság élére Szerhij Knyazevet nevezték ki. A leköszönő kormányzó sajtótájékoztatóján közölte, hogy beadták felmondásukat Kárpátalja járási állami adminisztrációinak vezetői is.

Kérdés, hogy sikerül-e változtatni a helyi mentalitáson, mely szerint pénzzel minden megoldható, bármi megvásárolható és számonkérés nélkül véghezvihető, sikerül-e a gyakorlatban is alkalmazkodni a mindennapokban oly gyakran hangoztatott és irányvonalként megadott európai normarendszerhez.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »