Többek között egy fóti fideszes képviselő fiát kapták el fél kiló kokainnal és 135 kilogramm fűvel

Az Alfahír információi szerint Fót egyik Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőjének, Kovács József Tibornak egyik fia volt érintett abban a rendőrségi akcióban, mely során –a hatóság honlapján olvasható beszámoló szerint- június 25-én mintegy

fél kilogramm kokaint, 138 kilogramm marihuánát és több száz tőből álló ültetvényt foglaltak le.

A rajtaütésen 7 millió forint készpénzt találtak, valamint fény derült arra is, hogy a bűnszervezet még bitcoint is bányászott erre a célra kialakított számítógépekkel.

Az egyik elfogás:

A rendőrség jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást összesen négy középkorú férfival szemben, a gyanú szerint a díler, W. Roland 2019 áprilisa óta adta tovább társainak a terítésre szánt kábítószert, amit a másik három férfi, M. Andonisz, K. János és K. Gábor továbbértékesített.

Úgy tudjuk, a dílerek közül K. Gábor valójában Kovács képviselő fia volt, és ezzel egybevág a képviselő által a csütörtöki közgyűlésen tett napirend előtti felszólalás is: ebben Kovács József Tibor arról beszél, hogy nagyobbik fiát június 25-én délután a Készenléti Rendőrség az otthonukban kereste, de ő már nem velük, hanem hét éve Budapesten él.

Hírdetés

„Akármilyen ügy is lesz, ez az ügy tőlünk teljesen független, minket nem érint semmiben sem (…) semmi közünk semmihez, sem nekem, sem a családom többi tagjának”

– fogalmazott Kovács József Tibor. A képviselőt nem szólították fel lemondásra.

A férfiakat egyébként több helyszínen, összehangolt akció keretében fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének közreműködésével.

A másik elfogás:

Kovács József Tibor tavaly októberben Fót 1. számú választókörzetében folytathatta képviselői munkáját. Bemutatkozó írásából kiderül, hogy presbiter, felesége pedig hitoktató.

A keresztény hit fontos számunkra, és próbáltuk gyermekeinket ebben a szellemiségben felnevelni

– olvasható a fóti Fidesz-KDNP alapszervezet tavalyi ajánlójában.

Az Alfahír telefonon kereste meg a képviselőt, de ő nem kívánt nyilatkozni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »