Több település összefogásával indul tiltakozó akció a biztonságos közlekedésért

Több település összefogásával indul tiltakozó akció a biztonságos közlekedésért

2025 július 17-én, csütörtökön 9:00 és 11:00 óra között több Csallóköz és Mátyusföld közötti település lakosai vonulnak az utcákra, hogy békés demonstrációval hívják fel a figyelmet a közutak állapotára és a biztonságos közlekedés hiányosságaira.

A tiltakozó akciót a következő településeken keresztülhaladó főútvonalon szervezik meg: Komárom – Gadóc – Keszegfalva – Gúta – Ifjúságfalva – Negyed – Farkasd – Zsigárd. Később Kamocsa polgármestere is jelezte települése részvételi szándékát, így a Gúta-Érsekújvár szakaszon belül itt is lesz tiltakozó akció. A kezdeményezést Halász Béla, Gúta polgármestere tette közzé a közösségi oldalán, hangsúlyozva, hogy a lépés nem egyetlen település, hanem az érintett régiók összefogásának eredménye.

A gútai tragédia mindent megváltoztathat: A járás polgármesterei közös nyilatkozatot adtak ki, tiltakozó akciókra készülnek

A demonstráció során a résztvevők gyalogátkelőhelyeken (zebrákon) történő áthaladással ideiglenesen megállítják a teherforgalmat, ezzel lassítva a kamionok áthaladását. A szervezők célja nem a forgalom teljes megbénítása, hanem figyelemfelkeltés, amely ráirányítja a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a kritikus állapotban lévő útszakaszokra és az egyre súlyosbodó közlekedésbiztonsági problémákra.

Gútán három gyalogátkelőhelyen egyszerre zajlik majd a megmozdulás, míg a többi érintett településen legalább egy zebránál szerveznek hasonló akciót. A helyi lebonyolítást mindenhol az adott község vezetése koordinálja.

A gútai tragédia után: fontos előrelépés történt, a rendőrség szigorításokat ígér az érintett útszakaszon

Hírdetés

A szervezők kiemelik, hogy a tiltakozás békés, jogszerű és teljesen törvényes, és abban minél több gyalogos részvételére számítanak. A közös cél: biztonságosabb közlekedési feltételek a térségben élők számára.

A lakosság támogatását kérik, egyúttal megértésre is intenek azok felé, akik közlekedési fennakadásokkal szembesülnek majd az akció ideje alatt. A szervezők szerint a közlekedés biztonsága mindannyiunk közös ügye.

Tragédia után összefogás: Gúta és Komárom vezetői közös fellépést sürgetnek az utak biztonságáért

Körkép.sk

Nyitókép: facebook.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »