Több százan kísérték utolsó útjára a meggyilkolt francia kislányt

Több százan kísérték utolsó útjára a meggyilkolt francia kislányt

Végső búcsút vettek a 12 éves francia kislánytól, akinek holttestét egy bőröndben találták meg Párizsban október 14-én. A kegyetlen gyilkosság elkövetésével egy algériai nőt gyanúsítanak.

A kegyetlen gyilkosság áldozatául esett 12 éves lány, Lola hozzátartozói a koporsója előtt a gyászszertatás végén az észak-franciaországi Lillers templománál (Fotó: MTI/AP/Michel Spingler)

Örök nyugalomra helyezték a 12 éves Lola Daviet-t, akit kegyetlenül meggyilkoltak Párizsban – tájékoztat a France 24.

A kislányt szülőfalujában, az észak-franciaországi Lillers-ben helyezték örök nyugalomra. A gyászmisén bárki részt vehetett, a templom elé hangszórókat helyeztek, de a család kérésére a temetési szertartás zárt körű volt.

A 12 éves kislány holttestét egy bőröndben találták meg Párizsban október 14-én. Az ügyben egy 24 éves algériai nőt előzetes letartóztatásba helyeztek, és 15 évnél fiatalabb kiskorú sérelmére elkövetett emberölés, kínzás és barbarizmus vádjával indult ellene eljárás. A gyanúsítottat, Dahbia B.-t néhány órával azután vették őrizetbe, hogy a megölt Lola maradványait megtalálták annak a háznak az udvarán, amelyben lakott. Az algériai származású gyanúsítottat – aki a rendőrség szerint pszichológiai problémáktól szenved – az épület térfigyelő kamerái alapján tudták azonosítani.

Hírdetés

A gyanúsított diákvízummal tartózkodott Franciaországban, ami a nyáron lejárt, ám nem tett eleget az augusztusban kiadott felszólításnak, mely szerint 30 napon belül el kell hagynia az országot. A nő az előállításakor nem rendelkezett sem állandó lakhellyel, sem állandó jövedelemmel.

A kislány eltűnését akkor jelezték szülei a rendőrségnek, miután Lola nem ért haza a lakástól pár percre található iskolájából. A szülők a lakóépület gondnokai és a térfigyelő kamerák felvételein látták, hogy az épületbe egy általuk ismeretlen nő kíséretében lépett be a lányuk. Egy szemtanú is jelentkezett a rendőrségen, akinek a nő később pénzt ajánlott egy bőrönd – amelyben Lola holtteste volt – áthelyezéséhez. Végül egy hajléktalan találta meg a lány holttestét egy műanyag zsákban annak az épületnek az udvarán, ahol Lola a szüleivel élt.

A nyomozók szerint a gyanúsított eleinte beismerte, majd vitatta a tényeket.

Az ügyész elmondta, hogy a nő az áldozatát a nővére lakásába vitte, aki ugyanabban az épületben lakott, mint a lány. Ott saját elmondása szerint arra kötelezte, hogy letusoljon, majd szexuálisan bántalmazta, és más, halált okozó erőszakos cselekményeket követett el rajta. A holttestét egy bőröndben rejtette el. Egy nulla és egy egyes számot festett az áldozat mindkét talpára – jelezte az ügyész, aki szerint Dahbia B. utóbb a teljes vallomását visszavonta, s azt állította, hogy nem a valóságot, hanem csak egy álmot mesélt el.

Szeptemberben kezdődött a dél-franciaországi Nizzában hat évvel ezelőtt 86 áldozatot és több mint 450 sebesültet követelő gázolásos terrortámadás vádlottjainak pere a párizsi különleges esküdtszéken. A nizzai merényletet 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon körülbelül 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy 19 tonnás teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni. Az elkövetővel a helyszínen végeztek a rendőrök. Az elkövetővel a helyszínen végeztek a rendőrök. Ítélethirdetés december 16-án várható.

A nizzai volt a második legvéresebb franciaországi merénylet a 2015. november 13-i párizsi terrortámadás után, de a legtöbb áldozatot követelő azok közül, amelyeket egyetlen ember hajtott végre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »