Több száz millió forintos kárt okozott egy közös képviselő

Több száz millió forintos kárt okozott egy közös képviselő

Csalás és sikkasztás miatt négy év két hónap börtönbüntetésre ítélt a Budaörsi Járásbíróság hétfőn, első fokon egy százhalombattai közös képviselőt. Társa két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Az elsőrendű vádlottat 41 rendbeli csalás, 18 rendbeli sikkasztás, két rendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondták ki bűnösnek. A szabadságvesztés kiszabása mellett 5 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, 8 évre a közös képviselői és a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól, továbbá több mint 500 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Az elsőrendű vádlott az általa alapított társasházkezelő és szolgáltató betéti társaság beltagjaként 2004 és 2010 októbere között 24 százhalombattai társasház közös képviseletét látta el, emellett 2006 októberétől 2010 októberéig Százhalombatta önkormányzatának képviselő-testületi tagja volt.

A közös képviselő a társasházak folyószámláiról éveken át rendszeresen, jogosulatlan utalt át és vett fel pénzt, amelyet saját céljaira használt fel.

Hírdetés

2006-tól önkormányzati képviselőként közvetlenül tájékozódott az önkormányzati támogatásokról, ezután hamis közgyűlési jegyzőkönyvekkel támogatást igényelt és a társasház tudta nélkül hiteleket vett fel. Rávette továbbá a testvéreit arra, hogy alapítsanak építőipari vállalkozásokat és bocsássanak ki fiktív számlákat olyan munkálatokról, amelyeket valójában nem végeztek el.

A bíróság megállapítása szerint a vádlott összességében több száz millió forint kárt okozott.

Az ítélet ellen az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

A büntetőügy másodfokon a Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »