Több rendőrjárőr lesz az utcákon a tanévnyitó napján Mészáros Richárd2025. 08. 31., v – 16:36
A rendőrség az új tanév első napjaiban kiemelt figyelmet fordít a gyermekek biztonságára az iskolák környékén és a gyalogos-átkelőhelyeken – tájékoztatott Lea Vilhanová, az Országos Rendőr-Főkapitányság szóvivője.
A hatóság kéri az autósokat, hogy legyenek türelmesek, figyelmesek, és számoljanak a diákok megnövekedett jelenlétével az oktatási intézmények közelében.
A rendőrök a nagyobb forgalmú helyszíneken közreműködnek a járművezetők irányításában, ellenőrzik a sebességhatárok betartását, és segítik a tanulókat az úttesten való biztonságos átkelésben.
„Célunk, hogy a tanév első napjai minden gyermek számára nyugodtan és biztonságosan teljenek”
– hangsúlyozta Vilhanová.
Egyúttal felhívják a figyelmet arra is, hogy a gyerekek és szüleik mindig tartsák be a közlekedési szabályokat: használják a járdát és a kijelölt gyalogátkelőt, az úttesten pedig csak a járművek teljes megállását követően, illetve zöld jelzésnél keljenek át. A szóvivő hozzátette: a jobb láthatóság érdekében a diákoknak ajánlott fényvisszaverő elemeket viselniük nemcsak reggel és este, hanem a nap folyamán is.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


