Több ponton is hozzányúlnak a KRESZ-hez

Több ponton is hozzányúlnak a KRESZ-hez

A téma a parlament hétfői ülésnapján röppent föl.

A fideszes Dunai Mónika képviselő érdeklődött arról az Országgyűlésben, hogy a kormány tervezi-e a KRESZ módosítását az elektromos közlekedési eszközökre vonatkozóan a balesetveszély csökkentése érdekében.

Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Misztérium parlamenti államtitkár válaszában arról beszélt, nem hagyhatók figyelmen kívül a megjelenő új közlekedési eszközök (például elektromos rollerek – szerk. megj.), ezért a tárca módosító javaslatcsomagot nyújt majd be, amely ezen eszközök mellett a vasúti átjárókat érintő szabályokat is átalakítja majd.

Közlése szerint az intézkedés alapvető célja, hogy minden közlekedő számára megteremtse a biztonságos közlekedés feltételeit.

A Jövő Mobilitása Szövetség nemrégiben arra emlékeztetett, hogy a hatályos jogszabályok alapján az elektromos roller – amelyből becslések szerint nagyságrendileg 50 ezer darab van használatban Magyarországon – továbbra sem kategorizálható, az eszközhöz egyelőre nem dolgoztak ki egységes szabályozást.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

2020-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy ítéletében kimondta, hogy „amíg az elektromos roller jogszabályi kategorizálása nem történik meg, addig használójával szemben sem a segédmotoros kerékpárra, sem a kerékpárra, sem a gyalogosokra vonatkozó KRESZ-szabályok alkalmazása nem lehetséges.”

Egyes statisztikák szerint az elektromos rollerek egyébként hasonló mértékben balesetveszélyesek a forgalomban, mint a mopedek és a segédmotoros kerékpárok.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »