Több mint tízezren tüntettek a lezárások ellen Stuttgartban

Több mint tízezren tiltakoztak – jórészt védőmaszk nélkül – szombaton a délnyugat-németországi Stuttgart városában a járványkorlátozások ellen – közölte a rendőrség.

A stuttgarti hatóságok előzetesen arra figyelmeztettek, hogy feloszlatják a demonstrációt, amennyiben résztvevői nem tartják be a koronavírus-járvány idején kötelező előírásokat, de a tiltakozás helyszínére vezényelt több száz rendőr nem avatkozott be. A tüntetés jórészt békésen zajlott, bár a Bild című lap arról számolt be, hogy a felvonulók többször kövekkel dobálták meg a rendőröket.

Sven Metis, a stuttgarti rendőrség szóvivője rámutatott arra, hogy a baden-württembergi járványügyi előírások nem korlátozzák a gyülekezés szabadságát. Clemens Maiert polgármester pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy több ezer szabálysértés történt a tüntetés idején, és mindenki pénzbüntetésre számíthat, aki nem viselt maszkot, vagy nem tartotta be az előírt távolságot.

A tiltakozók a Querdenken mozgalom felhívására vonultak ki a stuttgarti utcákra. A Querdenken egy lazán szerveződő mozgalom Németországban, amelynek tagjai tagadják a koronavírus létét vagy a járvány súlyosságát, azzal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket terjesztenek, oltásellenesek, és az elmúlt időszakban többször tüntettek a járványügyi korlátozások ellen – írja az MTI.

Hírdetés

Frissítés: A média számára lehettek kevésbé békés momentumok is

A Deutsche Welle német közszolgálati médium értesülései szerint a rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint megvert egy tévériportert, egy tévéstáb pedig kénytelen volt befejezni az élő adást, mert kövekkel kezdték dobálni őket. A tüntetésen felszólalók közül többen élesen bírálták a médiát, mert szerintük nem megfelelően mutatja be a járvánnyal kapcsolatos történéseket. A német újságírók szakszervezetének vezetője, Frank Überall a rendőrséget bírálta, mert szerinte nem tettek semmit kollégái védelme érdekében – írja a Telex.

Ezek a felvételek a szombati tüntetésen készültek:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »