Több mint száz rejtélyes légi jelenségre nem tud magyarázatot adni az amerikai hírszerzés

Több mint száz rejtélyes légi jelenségre nem tud magyarázatot adni az amerikai hírszerzés

Amerikai katonák az utóbbi években több mint száz olyan légi jelenséget észleltek, amelyeknek eredetét a védelmi és hírszerzési elemzők nem tudták azonosítani – derült ki egy amerikai hírszerzési jelentésből.

A helyi idő szerint pénteken a kongresszusnak bemutatott jelentés az első hivatalos kormányzati elismerése annak, hogy – az újabb hivatalos megnevezés szerint – „azonosítatlan légi jelenségeket” (UAP) észleltek az Egyesült Államokban.

Különböző kormányzati források összesen 144 esetet jelentettek 2004 óta, többségében az amerikai haditengerészet részéről. Ebből 80 megfigyelést több érzékelő is megerősített. A jelentésben leírt esetek között vannak olyanok, amelyekről videofelvétel is készült: ezeken olyan rejtélyes meghajtású légi járművek láthatók, amelyeknek sebessége és manőverezése meghaladja a jelenleg ismert repüléstechnológiák határait.

Ezeknek a légi jelenségeknek az eredetére nem tudott a jelentés magyarázatot adni, sőt azt sem tudják kizárni, hogy földönkívüli eredetűek lehettek, bár a jelentés szövegében nem tesznek említést ennek lehetőségéről. Egy név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztségviselő újságíróknak elmondta: a vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy a földönkívüli élet lehetőségeit kutassa. A 144 esetnél nincs egyértelmű utalás földönkívüli élet jelenlétére, viszont minden irányban folytatják a vizsgálódást – tette hozzá.

Hírdetés

Számos további magyarázat lehetséges a titokzatos megfigyelésekre, amelyek kötődhetnek akár fejlett földi technológiákhoz is, illetve lehetnek természetes légköri jelenségek. A jelentés szerint csak korlátozott számú az igazán jó minőségű felvétel az észlelésekről, ezért nem lehet határozott következtetéseket levonni a megfigyelt tárgyak természetéről és jellegéről.

A jelentésben leszögezték, hogy az azonosítatlan légi jelenségek egyértelműen repülésbiztonsági problémának számítanak, és akár az amerikai nemzetbiztonságra is veszélyt jelenthetnek. Hozzátették: a jelenségekre nagy valószínűséggel nem egyetlen magyarázat van.

A témával foglalkozó hírszerzési jelentés fordulópontnak tekinthető annyiban, hogy az amerikai hadsereg évtizedeken át cáfolta és hiteltelenítette az UFO-észlelésekről, „repülő csészealjakról” szóló jelentéseket.

A Pentagon 2007-ben indított programot az „azonosítatlan légi jelenségek” vizsgálatára, miután Harry Reid szenátor szorgalmazta a kutatás évi 22 millió dolláros kongresszusi támogatásának megszavazását. A program forráshiány miatt 2012-ben lezárult, de 2017-ben nyilvánosságra hoztak az eredményei közül egy 33 másodperces videót, amelyen az amerikai légierő két vadászgépe egy „azonosítatlan tárgyat” vett üldözőbe a kaliforniai San Diego partjainál. A Pentagon 2012 után is változatlanul vizsgálódik, ha „azonosítatlan tárgyakról” vagy „idegen űrjárművekről” érkezik bejelentés.

A pénteken nyilvánosságra hozott jelentést az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) és a haditengerészet ezzel megbízott munkacsoportja állította össze.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »