Több mint ötven áldozata volt a közép-kínai házomlásnak

Befejezték a mentési munkálatokat a közép-kínai Hunan tartomány fővárosában, Csangsában egy héttel ezelőtt összeomlott épület romjainál, a balesetben 53 ember veszítette életét – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken.

A romok közül tíz túlélőt mentettek ki az egy héten át tartó mentési munkálatok során, melyekhez egyebek mellet drónokat és kereső kutyákat is segítségül hívtak.
   
Az utoljára kimentett nőt csütörtökön reggel sikerült a felszínre hozni a mentőknek, miután 132 órát töltött a romok alá temetve. A túlélő a CCTV kínai állami hírcsatorna beszámolója szerint elmondta: végig hitt benne, hogy ki fogják menteni.
   
A Global Times című kínai lap internetes kiadásában egy csütörtökön megjelent cikk szerint a kilencedikként kimentett, 21 éves nő, akit 88 óra után szabadítottak ki a romok alól, jó fizikai és lelki állapotban volt a mentést követően. A túlélő elmondta: a baleset idején az épület negyedik emeletén tartózkodott, és ágyban feküdt.

Hírdetés

Szerencséjére a bedőlt falak háromszöget formáztak a feje fölött, túlélését részben ennek, részben pedig annak tulajdonította, hogy gondosan beosztotta a nála lévő, fél kancsónyi vizet, és takarójába burkolózva igyekezett szinten tartani testhőmérsékletét.

A részben lakóépületként, részben kereskedelmi célokra használt épület, amely egyes beszámolók szerint hat- mások szerint nyolcemeletes volt, egészen a második szintig roskadt össze. A balesetet követően a hatóságok legalább kilenc embert vettek őrizetbe épületbiztonsági szabályok nem betartásának gyanújával. Az őrizetbe vettek között volt az épület tulajdonosa és több tervező is. A baleset pontos okának vizsgálata még folyamatban van.
   
Kínában gyakoriak a különböző, az épületbiztonsági előírások be nem tartásával összefüggő balesetek. Tavaly júliusban egy szálloda omlott össze a kelet-kínai Szucsouban. Abban a balesetben 17 ember veszítette életét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »