Több mint nyolcvan migráns jutott át Melillába a határkerítésen

Több mint nyolcvan migráns jutott át Melillába a határkerítésen

Nyolcvanhét illegális bevándorló jutott át kedden az észak-afrikai spanyol exklávé, Melilla területére a határkerítésen Marokkóból.

Az EFE spanyol hírügynökség és a helyi sajtó beszámolói szerint mintegy 150 migráns próbálkozott meg a reggeli órákban átjutni a kétszeres határkerítésen, de sokakat feltartóztatott a rendőrség.

A 87 ember közül kilencet kórházba kellett szállítani, mivel szegények sérüléseket szenvedtek a kerítés megmászása során. A többieket a város befogadóközpontjába vitték, míg a hatóságok nem döntenek további sorsukról, így a többi között a visszatoloncolás lehetőségéről. A legtöbb migránst általában szabadon engedik azzal, hogy el kell hagyniuk Spanyolország területét…

Hírdetés

A melillai hatóságok egyelőre nem reagáltak megkeresésekre.

Marokkót mindössze néhány kilométer választja el Spanyolország déli részétől, ezen felül az észak-afrikai országban található két spanyol exklávé is, Ceuta és Melilla. A két exklávé területére tavaly 2250 menedékkérő érkezett. Az EFE közlése szerint a mostani volt a legnagyobb átkelési kísérlet tavaly augusztus óta, amikor is 300 migráns rohamozta meg a határkerítést, de csak harmincan jutottak át.

A spanyol belügyminisztérium egyébként a héten közölte, hogy a szintén Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre érkező migránsok száma több mint 230 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest. Az idei év első két hetében 1069 menedékkérő érkezett a Kanári-szigetekre. Számuk 2020-ban meghaladta a 23 ezret.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »