Több mint nyolcvan év után került vissza a komáromi víztorony a város tulajdonába

Több mint nyolcvan év után került vissza a komáromi víztorony a város tulajdonába

A KOMVaK – Komárom Város Víz- és Csatornaművei Rt. és a Komáromi Városi Önkormányzat a víztorony jövőjéről szóló sajtótájékoztatót hívott össze november 13-án Komáromba a vízgazdálkodási cég székhelyén, ahol aláírták a víztorony tulajdonjoga átruházásáról szóló szerződést – ezzel a város egyik legjellegzetesebb jelképe 80 év után ismét Komárom tulajdonába kerül.

A kilencvenes évektől a Nyugat-szlovákiai Vízművek tulajdonában lévő víztornyot a KOMVaK 131 ezer euróért vásárolta meg a saját költségvetéséből. Komárom vezetésének régóta szándékában állt visszavásárolni a város ikonikus épületét, ahol terveik szerint kilátót üzemeltetnek majd, illetve a néhai Ráckertben teraszos kávézókat, a szabadidő eltöltésére alkalmas színhelyet teremtenek.

Egy korábbi cikkünkben írtuk, a középkori várat idéző víztorony az egykori gazdanegyedben, a volt rác temető területén épült 1902-ben. A 28 méter magas torony a város egyik jellegzetes építménye, melynek felső részében 21 méter magasan található a 7,3 méter magas és 10 méter átmérőjű, a helyszínen összeszegecselt, 500 köbméter űrtartalmú vastartály. A tartályhoz az épület belsejében kőből készült csigalépcsőn lehet feljutni, míg a tetőre a tartály melletti vas csigalépcső vezet fel.

A víztorony ma is üzemképes állapotban van, tetejéről nagyszerű kilátás nyílik a Duna két partján elterülő városra.

A víztorony közelében, a Ráckertben 1905-ben futballpályát avattak, amely abban az időben Magyarország egyik legjobb pályájának számított – még a Fradi is játszott itt a KFC-vel.

Hírdetés

A cég és a város együttműködésével megvalósuló projekt során a város egyik legjelentősebb műszaki és építészeti nevezetessége újul meg. A sajtótájékoztatón jelen volt Patrik Ruman, a KOMVaK Rt. igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója, Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, Klein Ottokár, a ZsVS igazgatótanácsának elnöke és Érsekújvár polgármestere, Marek Illéš, a ZsVS igazgatótanácsának tagja és vezérigazgatója, illetve a KOMVaK igazgatótanácsának két tagja, Helena Molnárová és Bohumír Kóňa.

Kép forrása: KOMVaK, FB

Keszegh Béla arról is beszámolt, hogy az épület visszavásárlása előtt még Nyitra megyével telekcserékre került sor, addig ugyanis, amíg az ipari műemlék körüli telkek nem kerültek a város tulajdonába, az épület megvásárlása sem jöhetett szóba. Klein Ottokár hangsúlyozta, történelmi pillanatról van szó, hiszen a város hosszú évek óta igyekezett visszaszerezni a víztornyot. Marek Illéš ezzel kapcsolatban megjegyezte, közel 8 éven át tartó munka és igyekezet árán sikerült elérni, hogy újból Komáromé legyen az épület. Klein és Illéš is hangsúlyozta, hogy vállalatuk a KOMVaK-kal rendkívül jó kapcsolatot ápol és meggyőződésük, hogy a víztorony gondos kezekbe kerül, jó tulajdonosa lesz a város.

Ladislav Vikartovský építész az épület felújítása kapcsán hangsúlyozta, a komáromi víztorony olyan ikonikus épület, ami a városképhez és a komáromiakhoz rendkívül szorosan kötődik, ezért a legnagyobb odafigyeléssel és törődéssel újítják fel, javítják ki a kisebb hibáit. Most a legfontosabb, hogy a széles nyilvánosság számára elérhetővé tegyék – kilátótoronyként fog működni. Mint mondta, a második szakaszban a környezetét, a parkot fogják revitalizálni.

Keszegh ehhez hozzáfűzte, biztonságos, élhető, zöld közösségi teret szeretnének kialakítani a város szívében, amely méltó a Ráckert történelmi hagyományához – a tervezetet már kidolgozták, a forrásokra pályázni fognak.

SZE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »