Több mint négyszáz eseménnyel rajtol a 12. Vásárhelyi Forgatag Marosvásárhelyen

Több mint négyszáz eseménnyel rajtol a 12. Vásárhelyi Forgatag Marosvásárhelyen

Minden eddiginél gazdagabb kínálattal, több mint 50 helyszínen 415 eseménnyel zajlik augusztus 27. és 31. között a 12. Vásárhelyi Forgatag a marosvásárhelyi várban – közölték az MTI-vel kedden a szervezők.

A marosvásárhelyi magyarság legnagyobb közösségi ünnepének főbb programjait kedden sajtótájékoztatón ismertették. Közleményükben a szervezők hangsúlyozták: a 12. kiadásához érkezett, „kamaszodó” rendezvénysorozat „tele van lendülettel és energiával”.

Bálint Erika főszervező elmondta: 415 esemény várható több mint 50 helyszínen. Már hétfőtől zajlanak programok – színházi előadások, városnéző séták, kiállítások -, és hétvégére a marosvásárhelyi vár „minden szeglete megtelik élettel”. Kiemelte, hogy külön figyelmet fordítottak a fiatal generációra: ifjúsági sétánnyal, digitális arénával, FIFA-kupával és több mint 120 programmal várják őket. Arról is beszélt, hogy a hivatalos emléktárgyak megvásárlásával a látogatók minden eladott tárgy után 5 lejjel (393 forint) támogatják az erdélyi Bohócdoktorok munkáját.

Nagy Éva, a szervező Marosvásárhelyért Egyesület elnöke köszönetet mondott a 33 partnerintézménynek, a támogatóknak, a több mint félszáz szervezőnek és önkéntesnek, a Maros megyei és marosvásárhelyi önkormányzatnak. „A Vásárhelyi Forgatag minden évben bebizonyítja, hogy nemcsak programokat szervezünk közösen, hanem reményt, önbizalmat és közösségi erőt is építünk” – fogalmazott. Elmondta: a várban csütörtökön megnyílik a Borkert, amely a Duma térrel összekapcsolódva péntektől beszélgetésekkel, esténként gazdag zenei kínálattal várja a látogatókat.

A hivatalos megnyitót csütörtök este tartják a Kultúrpalotában, ahol az ünnepi köszöntők után átadják a Bethlen Zsuzsanna-díjakat, majd a Sárik Péter Trió adja elő különleges feldolgozásban Bartók Béla műveit. A főbb zenei programokból elhangzott: pénteken a Konyha és a Titán, szombaton a Dreamflow és az R-GO, vasárnap Szeder és a Bagossy Brothers Company lép színpadra.

Hírdetés

Jakab István gazdasági felelős közölte: bár a költségek idén jelentősen nőttek, „a támogatói közösség megtartó ereje biztos alapot ad a rendezvénynek”. Elmondta, hogy míg az első években főként magyarországi forrásokra alapoztak, mára a támogatások 70 százaléka romániai forrásból származik. „Ez is azt mutatja, hogy a Forgatag valódi helyi és megyei üggyé vált” – értékelt.

Csibi Attila Zoltán, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének elnöke is azt hangsúlyozta, hogy a rendezvénysorozat mára Maros megye „közös ünnepévé vált”, és a magyarok összefogásának bizonyítéka.

A marosvásárhelyi rendezvénysorozat részletes programja a www.forgatag.ro honlapon böngészhető.

MTI

Borítókép: Vásárhelyi Forgatag Facebook-oldal

The post Több mint négyszáz eseménnyel rajtol a 12. Vásárhelyi Forgatag Marosvásárhelyen appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »