Több mint kétezer hamis oltási igazolványt nyomtattak a petei határátkelőhelyen – kórházba került "ügyfelek" révén derült ki

Több mint kétezer hamis oltási igazolványt nyomtattak a petei határátkelőhelyen – kórházba került "ügyfelek" révén derült ki

Összesen 13 Bihar, illetve Szatmár megyei településen végeztek kedd délelőtt házkutatásokat a Román Korrupcióellenes Ügyészség Bihar megyei területi irodájának munkatársai. Mint kiderült, hamis, az oltás beadása nélkül kinyomtatott Covid-oltásról szóló igazolások ügyében nyomoznak, írja a Maszol.ro.

A hatóság emberei magánszemélyek lakásaiban és a petei határátkelőhelyen található oltási központban kutattak bizonyítékok után, ugyanis néhány személy, aki koronavírussal fertőződött és kórházi ellátásra szorult, bevallotta, hogy ugyan rendelkezik az oltásról szóló igazolással, mégsem védett a koronavírus-fertőzéssel szemben.

A határátkelőhelyen május végén nyitott oltópontot a Szatmár megyei tisztiorvosi szolgálat és Szatmár megye önkormányzata, az Európai Unió állampolgárai előjegyzés nélkül megkaphatták ott a koronavírus elleni védőoltást.

Hírdetés

Magukat a nyomozókat is meglepte az a készpénzmennyiség, amit az ügyben gyanúsítottak lakásán találtak. A nagy összeg viszont nem meglepő, hiszen nem egy-két illetéktelenül kiadott oltási igazolásról van szó, hanem legalább 2000 darabról.

Ezeket nemcsak Szatmár megyében élők kapták meg, hanem Bihar megyeiek is éltek a lehetőséggel, ezért tartanak ott is házkutatásokat.

A szatmári sajtó értesülései szerint a vizsgált személyek között van a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egyik alkalmazottja is.

A DNA munkatársai korrupció és okiratok hamisítása ügyében nyomoznak.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »