Több mint félszáz új digitális corvinamásolattal gazdagodott tavaly az OSZK

Több mint félszáz új digitális corvinamásolattal gazdagodott tavaly az OSZK

Az elmúlt évben több mint félszáz corvina digitális másolatát sikerült megkapnia az Országos Széchényi Könyvtárnak (OSZK), amelyek hamarosan elérhetőek lesznek az OSZK corvinahonlapján, a corvina.hu-n – hangzott el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Corvina-projektjének eredményeiről beszámoló szerdai budapesti eseményen.

Rózsa Dávid, a könyvtár főigazgatója kiemelte, hogy az OSZK mindig is fontos feladatának tekintette Hunyadi Mátyás szellemi öröksége, a Corvina könyvtár emlékezetének ápolását, és húsz évvel ezelőtt elindította a világ könyvtáraiban őrzött corvinák szisztematikus, részletes újrafeldolgozását.

Elmondta: becslések szerint a teljes középkori magyar kódexállomány nagyjából 55 ezer kódexből állt, amelynek csak töredéke maradt fenn. Maga a Corvina könyvtár több mint kétezer kötetből állt és ennek több mint tíz százaléka maradt fenn a történelem viharai során. Ennek az állománynak a negyede található ma Magyarországon, háromnegyede pedig külföldön.

A főigazgató beszámolt arról, hogy a projekt keretében 2022-ben tizennégy ország negyvennégy gyűjteményét keresték meg, hogy digitalizálja corvináit, illetve engedélyezze a nemzeti könyvtár számára már digitalizált corvinái közzétételét. Ennek eredményeként az elmúlt évben több mint félszáz új corvina digitális másolatát sikerült megkapnia az OSZK-nak.

Kiemelte, hogy a már feldolgozott és a honlapon elérhető tételek között vannak olyanok, amelyek sehol máshol nem érhetőek el a világhálón. Ilyen például a veronai biblioteca Capitolaréban őrzött három corvina és a nürnbergi kódex.

Hírdetés

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára beszédében a közgyűjtemények kultúrában, közművelődésben betöltött szerepét emelte ki. Arról beszélt, hogy a „lángoktól ölelt” magyar történelemben sokszor váltak a közgyűjtemények magángyűjteményekké, kikerülve a közvagyonból elherdálódtak.

Mi magyarok azonban újra és újra felépítjük magunkat és összeszedjük azt, amink van – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez most az OSZK-ban a 21. század eszközeivel történt meg.
Mint mondta, a tervek szerint még két év és Mátyás király egykori könyvgyűjteményének az összes fennmaradt kötete digitálisan elérhető lesz a honlapon. A helyettes államtitkár szerint a kulturális vagyon egyesülésével és azáltal, hogy a Bibliotheca Corvina Virtualis magyar és angol nyelven is elérhető, egy kutatási központ is létrejöhet a reneszánsz kor iránt érdeklődők számára.

Az eseményen a digitálisan elérhető corvinákat, valamint a szolgáltatást Zsupán Edina, az ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport tagja mutatta be. Elmondta, hogy a beszerzett digitális kódexek OSZK-beli feldolgozása folyamatos, ami részben technikai, részben pedig tartalmi előkészítést jelent. A honlapra felkerülő kódexeket tömör, információgazdag, kétnyelvű tartalmi leírással látják el, amely sok esetben az alapadatok mellett gazdag kötésleírást is tartalmaz.

A corvinahonlapon az OSZK-ban található corvinák mellett a másik négy magyarországi gyűjteményben őrzött 18 corvina teljes képállománya is elérhető. A honlap 2018-as elkészültekor a hazai gyűjtemények mellett a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek is engedélyezte az ott őrzött kilenc corvina közzétételét. A tavaly megszerzett több mint ötven corvinából már 11 firenzei és a nürnbergi kódex digitális másolata is elérhető a honlapon.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »