Több mint ezerötszáz magyar érkezett a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra

Több mint ezerötszáz magyar érkezett a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra

Több mint ezerötszáz magyar zarándok érkezett a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra, nekik Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök mutat be misét a római falakon kívüli Szent Pál-bazilikában július 30-án, szerdán – adta hírül az MTI.

A Jubileumi Ifjúsági Találkozóra (JIT) hivatalosan legalább félmillió fiatalt várnak a világ minden részéből, de ennél jóval többen is érkezhetnek.

A legutolsó, a 2000-es szentévben tartott JIT-en egymillióan vettek részt Rómában, akkor II. János Pál pápával.

A fiatalok számára tartott nyitómisén a Vatikán közlése szerint százhúszezren voltak jelen július 29-én, kedd este a Szent Péter téren.

A tér felé vezető sugárút és a környező utcák teljesen megteltek fiatalokkal. A misét Luis Antonio Tagle bíboros, a JIT szervezéséért felelős Evangelizációs Dikasztérium vezetője mutatta be, a mise végén pedig XIV. Leó pápa rögtönzött szavakkal köszöntötte a fiatalokat, akik között pápamobillal haladt végig.

A kedd esti misén ott voltak a JIT-re érkezett magyar fiatalok is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától (MKPK) kiadott adatok szerint több mint ezerötszázan érkeztek, többek között Esztergom-Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Eger, Hajdúdorog, Győr, Kalocsa-Kecskemét, Pannonhalma, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Vác, Veszprém egyházmegyéjéből és térségéből.

Hírdetés

A magyar csoportok között vannak a domonkos, ferences, piarista, szalézi közösséghez tartozók. Mások kerékpárral tették meg az utat Rómáig, és nem hiányoznak a fiatal katolikus influenszerek sem, akiknek szintén most zajlik a jubileumi ünnepe.

A magyarok közös misén vesznek részt, amelyet Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke mutat be a Szent Pál-bazilikában.

Augusztus elsején a fiatalok a Circus Maximus mezején lesznek a JIT kiengesztelési napján, augusztus másodikán este XIV. Leó pápa várja őket az olasz főváros szélén található Tor Vergatában zajló szabadtéri virrasztáson, augusztus harmadikán pedig ugyanott az egyházfő misét pontifikál a fiataloknak.

Forrás: MTI

Fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »