Több mint egymillió eurós támogatásból újították fel a helembai idősotthont

Több mint egymillió eurós támogatásból újították fel a helembai idősotthont

Újabb magyarországi és szlovákiai, határon átnyúló projekt keretében tegnap került átadásra Helembán egy 27 férőhelyes idősotthon – ez volt az utolsó beruházás, amit szlovákiai oldalon adtak át. „Hosszú évek gyümölcse érett be ezzel a Nyitra megye és Pest megye által létrehozott Pontibus Európai Területi Társulás (EGTC) munkájának köszönhetően” – fogalmazott megkeresésünkre Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke.

Az EGTC fő célkitűzése az ezüst gazdaság támogatása, ennek egyik pilléreként épült meg Helembán az idősek otthona. A projekt fő támogatója az EU ReStart, ReStructure Alapjai voltak és mintegy 882 ezer euróból – amihez Nyitra Megye Önkormányzata további 250 ezer euróval járult hozzá – valósult meg a legmodernebb eszközökkel felszerelt szociális intézmény. Ennek üzemeltetője a Nyitra megye által fenntartott Kovácspataki Duna Szociális Intézmény lesz, mely így már 230 férőhelyet tud biztosítani a megyében. Hat éve szintén Helembán alakították át a régi kaszárnya épületét, ahol 44 férőhelyes otthont alakítottak ki, majd tavaly került átadásra a 24 főt befogadó, Helembához közeli ipolyszalkai idősotthon. A megye alelnöke rámutatott, még így is sokkal nagyobb az igény az idősotthonok iránt, mint amennyi jelenleg rendelkezésre áll Nyitra megyében.

Az idősotthon étkeztetését a működtető, a Kovácspataki Duna Szociális Intézmény látja el. Az EGTC gondozásában álló projektben 24 partner vett részt, amely egyedülállóan magas szám. „A projekt célja, hogy a gazdaságilag elmaradott, elöregedett Ipoly menti térségben növeljük az idősgondozás színvonalát, illetve újabb munkahelyeket teremtsünk. Nagyon komoly összhangban kellett dolgozni végig” – húzta alá. A szociális otthon közvetlen szomszédságában pedig egyúttal átadásra került a település által kialakított Burda rehabilitációs központ is, mely ugyancsak ebből az akciótervből valósult meg. Utóbbi szolgáltatásait viszont nemcsak az otthon lakói számára, hanem a nyilvánosság számára is elérhetővé teszi.

Hírdetés

Magyarországon pedig a Pest megyei Szob községben alakítottak ki 32 férőhelyes idősotthont, illetve Kemencén mosoda, Bernecebarátiban félezer főt kiszolgáló konyha épült a projekt keretén belül. Egyelőre ételt még nem lehet a határon át szállítani, de a mosoda már szolgálhatja a szlovákiai partnereket is, jegyezte meg Csenger Tibor. A hétprojektes akcióterv összesen 4,6 millió euróból valósult meg, ennek része a szintén tegnap átadott ipolyszalkai tájház megépítése is.

A 24 partnerrel, települések, civil szervezetek, a gondozók képzését biztosító iskola és vállalkozók részvételével zajló akciótervet a Pontibus Európai Területi Társulás munkatársai hangolták össze, bonyolították le, melynek során 150 idősgondozót is kiképeztek. „Mindezt a legnehezebb időszakban, hiszen 2020-ban indult a projekt megvalósítása, amelyet nehezített a világjárvány és a megnövekedett energia- és építőanyagárak is” – fogalmazott Nyitra megye alelnöke, aki az első tárgyalásoktól részese a projektnek.

A helembai idősotthon szerdai ünnepélyes átadóján részt vett a két testvérmegye, Nyitra és Pest megye elnöke, alelnöke, megyei képviselője, a megyék illetékes hivatalnokai, az Ipoly térségének polgármesterei a folyó mindkét oldaláról, a kivitelezők és a partnerek képviselői.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »