Több mint  egymillió embert küldtek a halálba (képgaléria +18)

Több mint  egymillió embert küldtek a halálba (képgaléria +18)

Az első modern kori népirtásra, az Oszmán Birodalomban élő keresztény örmények szisztematikus megsemmisítésének századik évfordulójára emlékezik a világ a jövő héten, április 24-én. Megrázó korabeli felvételek az f22-n.

Becslések szerint körülbelül másfél millió örmény vesztette életét az 1915-től kezdődő mészárlásokban és halálmenetekben, az országból elmenekülők száma is több százezer volt. 1915. április 24-én hajnalban vetették fogságba a konstantinápolyi örmény értelmiséget, ezzel kezdetét vette az évekig tartó vérengzés, melynek következtében a több mint kétmilliós örmény kisebbség létszáma néhány tízezerre csökkent.

A történtek akkor, az első világháború pokla ellenére is, óriási felháborodást váltottak ki világszerte, majd a közöny és felejtés évtizedei következtek.

Hírdetés

Törökország azt ugyan elismeri, hogy török katonák az Oszmán Birodalom területén élő örményeket gyilkoltak meg, de máig tagadja, hogy népirtás történt volna. Az áldozatok számát is mindössze néhány százezerre teszik.

E hét szerdán az Európai Parlament határozatban szólította fel Törökországot, hogy ismerje el népirtásként az elkövetett rémtetteket. Ferenc pápa a „huszadik század első népirtásának” nevezte a vérengzést múlt vasárnap, a lemészárolt örmények emlékére bemutatott, örmény szertartású misén a római Szent Péter-bazilikában. A történteket eddig 23 ország ismerte el hivatalosan népirtásként.

Az örmény nép tragédiája az I. világháborúban címmel, május 20-ig látogatható ingyenes kiállítás mutatja be az eseményeket Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). A használati tárgyakat és különleges dokumentumokat is bemutató tárlat kurátorai Őze Sándor és Kovács Bálint, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének oktatói, a társkurátor Czézár Nikolett. Az Örmény Nemzeti Könyvtár és az OSZK közös kiállításának képeiből és a kimaradt fotókból is válogattunk Kovács Bálint történész segítségével.

mno.hu

 


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »