Több mint 700 embert vettek őrizetbe a vasárnapi tüntetés után Fehéroroszországban

Több mint 700 embert vettek őrizetbe a vasárnapi ellenzéki tüntetés után Fehéroroszországban – közölték hétfőn az ottani hatóságok. Olha Csemodanova, a belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a gyülekezési törvény megsértése miatt több mint hétszáz embert vettek őrizetbe és állítanak bíróság elé.

A Vjaszna (Tavasz) fehérorosz jogvédő szervezet szerint legalább 1200 embert állítottak elő a vasárnapi tüntetés során, amelyet a rendőrség hanggránátokkal és könnygázzal szinte azonnal feloszlatott.

Az ellenzék augusztus eleje óta tüntet a választási csalással vádolt Aljakszandr Lukasenka elnök távozását követelve.

Hétfőn Szvjatlana Cihanouszkaja, az ellenzék vezetője bejelentette, hogy találkozott az Európai Unió nagyköveteivel, és újabb gazdasági büntetőintézkedéseket szorgalmazott a fehérorosz állami cégek és az államhoz kötődő bankok ellen.

Az EU korábban már szankciókat rendelt el az augusztus 9-i, vitatott tisztaságú elnökválasztáson a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 80,1 százalékával újraválasztott Aljakszandr Lukasenka, a fia és tanácsadója, Viktar Lukasenka, valamint környezetének több tucatnyi tagja, illetve magas rangú tisztségviselők ellen. Az unió újabb szankciókat is kilátásba helyezett, miután egy ellenzéki az előállítása után meghalt.

A Fehérorosz Újságíró Szövetség közölte, hogy a vasárnapi tiltakozó akciók során 24 sajtómunkást állítottak elő, közülük tizenegyen továbbra is őrizetben vannak. Közöttük vannak a BelaPAN fehérorosz hírügynökség, a Belsat független, Lengyelországból sugárzó televízió, a Hrodna.life városi hírportál több munkatársa.

Hírdetés

Az őrizetbe vett újságírók között voltak oroszok is, őket az irataik ellenőrzése után elengedték.

A Fehérorosz Újságíró Szövetség adatai szerint jelenleg 23 újságíró van őrizetben, a tüntetések kezdete óta összesen 320 alkalommal vettek őrizetbe újságírókat.

Az 1994 óta hatalomban lévő 66 éves egykori állami gazdasági igazgató ellen augusztus óta tartó tiltakozó megmozdulások során ezreket vettek őrizetbe, négy ember meghalt, tucatnyian pedig arról számoltak be, hogy a fogva tartásuk alatt kínzások és erőszak áldozatai voltak.

A Moszkva támogatását élvező Lukasenka nem hajlandó távozni a hatalomból, és csak alkotmányreformot emleget a tiltakozások csillapítása reményében.

Hétfőn Lukasenka kijelentette, hogy "az elnök hatásköreinek 70-80 százalékát a parlamentre, a kormányra és más szervezetekre ruházta át" az elméleti reformok jegyében, amelyekről közelebbit nem lehet tudni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »