Több mint 400 milliós budai luxusvillába vette be magát Matolcsy György

Több mint 400 milliós budai luxusvillába vette be magát Matolcsy György

Egy 400 millió forint körüli értékű, háromszintes, nagyjából 500 négyzetméteres, II. kerületi Páfránykert utcai luxusingatlanba vette be magát Matolcsy György – írja a 24.hu.

A portál szerint a rezidenciát Matolcsy György fiának cége megvette, Matolcsy György unokatestvérének bankja meghitelezte, Matolcsy György pedig használja.

A Páfránykert utcai házat korábban így hirdették:

„A Rózsadomb szélén, tökéletesen csendes nyugodt mellékutcában, erdő mellett, harapni való tiszta levegőben, néhány éve provanszi stílusban, a legnemesebb anyagokból minden részletében finoman kidolgozva épült mediterrán jellegű luxusvilla. E ház tulajdonosa, ha a napi hajsza után hazaér, mély lélegzetet kell hogy vegyen a friss erdei levegőből, és kiülhet a kerti nyugágyak egyikébe, vagy télen beülhet az elegáns nappaliban egy kényelmes fotelba a kandallóban duruzsoló tűz mellé, és úgy érezheti magát, mintha nem is Budapesten volna, hanem Svájc vagy a francia Alpok kis falujának elegáns polgárvillájában, erdei környezetben, tiszta hegyi levegőben, csendben és tökéletes nyugalomban.”

A hirdetésben korábban 430 millió forintért kínálták a luxusingatlant. Ezt vásárolta meg a Magyar Stratégiai Zrt. tavaly nyáron, szeptember közepén pedig ide tette át székhelyét is. A cég egyszemélyes tulajdonosa és vezérigazgatója Matolcsy György egyik fia, Matolcsy Ádám. Az adásvételhez hitelt kellett felvenni, a tulajdoni lap tanúsága szerint a kölcsönt Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltsége, az NHB Növekedési Hitel Bank nyújtotta, ennek a jelzálogjoga van bejegyezve 280 millió forint értékben.

http://mno.hu/

Hírdetés

Matolcsy Ádám cége ingatlan adásvétellel, bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozik a tevékenységi körei szerint, székhelyén kívül telephelye nincs, vagyis egyedül a Párfánykert utcában van jelen.

http://mno.hu/

 

A 24.hu megkereste az MNB-t azzal kapcsolatban, hogy Matolcsy György használja-e a fia cégének tulajdonában álló ingatlant. A jegybank válasza úgy szólt: az MNB elnökének ingatlanhasználatával és a lakhatásával kapcsolatos információk nem minősülnek közérdekű adatnak. Annyit hozzátettek, hogy „a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Stratégiai Zrt. között semmilyen szerződéses kapcsolat nem áll fenn.”

Matolcsy Ádám ugyanakkor a portál kérdésére elismerte, hogy a szóban forgó ingatlan egy részét bérleti szerződés alapján az édesapja használja, amiért bérleti díjat fizet a cége számára. A díj összegét Matolcsy Ádám nem árulta el.

A válasz alapján az ingatlan másik részét a Magyar Stratégiai Zrt. munkatársai használják, a cég tevékenységének megfelelően. Az ingatlant „a cégen és édesapámon kívül más nem használja, én pedig nem lakom ott” – írta Matolcsy Ádám.

http://mno.hu/

A 24.hu kiemeli: Matolcsy György vagyonnyilatkozatában – amely a 2017. végi állapotot tükrözi – az áll, hogy csak egy 150 négyzetméteres balatonakarattyai ház tulajdonosa, más ingatlana nincs. Nincs megtakarítása, hitellel sem rendelkezik, jövedelme csak a jegybanktól van. Ez havi bruttó 5 millió, azaz nettó 3,4 millió forint, plusz némi béren kívüli juttatás.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »