Ma már Indiában is ritkán fordul elő, hogy tigris támadna emberre, ám ez a 20. század elején még nagyon is valós veszélynek számított. Nem véletlenül tette Rudyard Kipling A Dzsungel könyvében főgonosznak az egyébként meseszép állatot. Egy évszázaddal ezelőtt évente közel ezer ember veszítette el életét tigristámadásban, sőt az 1930-as években volt egy öt éves periódus, amikor hétezer áldozatról suttogtak. Érdekes összehasonlítási alap, hogy cápa átlagban mindössze évente öt emberrel végez. A csíkos ragadozók közül kiemelkedett egy, amelyhez több mint négyszáz ember halála köthető a századfordulón. Ő volt a champawati tigris.
A hírhedt tigris Nepálban kezdte meg terrorját 1903 körül. A nőstény bengáli tigris becslések szerint közel kétszáz ember ölt le az országban, amikor a nepáli hadsereg végül átűzte őt a határ túloldalára, Indiába, ahol nem hagyta abba tevékenységét, és a feljegyzések szerint további 236 emberrel végzett.
Napjainkban a bengáli tigris vagy királytigris (Panthera tigris tigris) veszélyeztetett fajnak számít, alig két-három ezer példány él belőle Délkelet-Ázsiában, így a rájuk vadászókat általános megvetés (nem mellesleg óriási pénzbüntetés) várja. Ez száz évvel ezelőtt még teljesen másképp működött, amikor több tízezer tigris űzte zsákmányállatát a térségben, és nem egy falut tartottak rettegésben. Akkoriban egy tigrist leterítő vadásznak falubeliek százai mondhattak köszönetet életükért. A századfordulós Indiában az ír származású James Corbett ezredes volt a legismertebb „megmentő”, aki nagy nevet szerzett magának „emberevő szörnyetegek” levadászásával.
Amikor a kormányzat felkérte őt, hogy akadjon a hírhedt champawati tigris (egy észak-indiai, a nepáli határ közelében lévő faluról nevezték el) nyomára, két feltétellel vállalta a küldetést: a tigrisre kitűzött vérdíjat törlik, az almorai (a közeli nagyváros) rendőreit és a helyi vadászokat (shikaris) visszarendelik. „Az okok, amelyek miatt ezen feltételeket megszabom, nem szorulnak magyarázatra, biztos vagyok benne, hogy minden sportember osztja az ellenszenvemet bármiféle vadászati jutalmazással kapcsolatosan, továbbá szeretném elkerülni a vadászbaleseteket” – szólt az érvelés. A hatóságok villámgyorsan belementek a feltételekbe, és a hajsza 1907-ben kezdetét vette.
Véres nyomok
A nőstény tigrisek akár 2,8 méteresre is megnőhetnek, tömegük pedig a másfél mázsát is elérheti. Nincs szükségük az emberhúsra, nem természetes ellenségei az embernek, ám hogy mégis miért támadnak a „simabőrűekre”, arról számos teória látott már napvilágot. Corbett maga úgy vélte, a külső körülmények hatására változtatják meg egyes tigrisek étrendjüket, amelyen újabb, ám számukra meglehetősen idegennek számító ínyencségek tűnnek fel. Mint például az ember. Ilyen körülménynek nevezte tízből kilenc esetben a sérüléseket, a maradék egy esetben pedig az öregség számlájára írta az étlapbővítést.
A champawati tigris leölése után kiderült, hogy ez esetben igaza volt a vadásznak, ugyanis a ragadozónak el volt törve néhány foga, így nehezebbé tette a szokásos ebédjének megszerzését és elfogyasztását, így valószínűleg a lassabb és törékenyebb emberek felé fordult. A vadászok jól tudták, hogy a népi hiedelmekkel ellentétben a tigrisek nem csupán éjszaka cserkészik be a zsákmányállatot, és azt is kifigyelték már, hogy azt szeretik a legjobban, ha az ember egyedül van, valamint akkor támadnak, mikor a legsebezhetőbbek vagyunk, vagyis ha például lehajol vagy éppen ürít az ember.
Corbett a tigris nyomait Champawat faluig követte, ahol bezárt ajtókra és otthonaikban reszkető emberekre bukkant. Akkor már ötödik napja senki sem merte megkockáztatni, hogy kitegye a lábát a házából. A ragadozó az ír vadász érkezése előtt nem sokkal végzett egy 16 éves lánnyal, Premka Devivel a közeli Fungar faluban. Ő volt az utolsó zsákmánya, és ennek köszönhetően tudta Corbett megtalálni a friss nyomokat, amelyek elvezettek a „szörnyeteghez”. Becserkészéséhez háromszáz falubeli segédkezett.
Ahogy visszaemlékezett, „a nyomai tisztán láthatóak voltak, az egyik oldalán – ahol vélhetően a leány feje lógott – vérnyomok tarkították”. Az elejtett leány vére tehát elvezette őt a célhoz, és le tudta teríteni puskájával a veszedelmes állatot, amelyhez négy év leforgása alatt 436 emberi áldozatot kapcsoltak.
Corbett a „powlgarhi agglegénnyel”
A champawati tigris a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legtöbb ember halálát okozó tigris, azonban egyes beszámolók szerint volt egy kevéssé ismert fajtársa is, aki akár hétszáz embert is legyilkolhatott Közép-Indiában a 20. század elején. Corbett vadászkarrierje ekkor még nem ért véget, néhány évvel később leterítette a „powlgarhi agglegény” néven emlegetett példányt, aki a méreteivel került a rekordok közé. Az ír vadász később már azon fáradozott, hogy létrehozza India első nemzeti parkját, amelyet 1955-ös halála után róla neveztek el.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
